27. rész ~ Mozdulatlanság

Harry Styles

- Te sosem okozol nekem csalódást. - lihegtem, és lassan rászántam magam arra, hogy visszaöltözzek ezután a fantasztikus szájmunka után, amit Tina nyújtott nekem. 

Jesszusom..

Ez a lány nem tudom hogyan tudja a szájával ezt művelni, de én előszeretettel fogom használni, ha szükségem lesz rá, és ahogyan láttam, ezt ő nem bánja, készségesen guggol, és kényeztet. 

De méghozzá milyen nagyszerűen!

- Csak a szopás terén vagy a munka kapcsán sem? - vigyorogva felmászott az asztalra, és megtámaszkodva a kezein, hátradőlt, melleit előre nyomta, és ha örömet akartam volna neki okozni, akkor abban a pillanatban másztam volna rá, és dugtam volna meg. 

De nem akartam neki örömet szerezni. 

Odasétáltam hozzá, és olyan közel hajoltam az arcához, hogy az orrunk csaknem összeért. 

- Elég jó tudsz bánni a kezeddel, amikor a tálcákat kihordod... - végig futtattam az ujjaimat kézfején, felfelé egészen az alkarjától a felkarjáig. Füléhez hajoltam, úgy súgtam bele a szavakat. - És elég jól bánsz a száddal, amikor kielégítesz.. 

 Gyorsabban kezdte a levegőt venni, mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt. Ha jó fej lennék, addig izgatnám az ujjaimmal, amíg el nem élvez, de nem akartam, hogy megszokja, ő is kap belőlem, pontosabban ne szokja meg, hogy kielégítem, mert ez sosem fog megtörténni. 

- Annyira felizgultam.. - zihálta, lehunyta a szemeit, látszott az arcán, hogy nem bírja visszafogni a vágyát. 

- Itt maradhatsz, magadhoz nyúlhatsz, Tina.. - búgtam és megcsókoltam a nyaka hajlatát. Én nem segítek neki, de ő megtudj magának oldani. 

- Segíts nekem! - zakómba markolt, hozzám nyomta magát alul. - Kérlek, annyira kívánlak. 

- Soha. - leheltem, és elléptem tőle. - Ezt magadnak kell megoldanod, mert én nem fogok örömet okozni. 

- Akkor tényleg magamnak kell megoldanom. - kacéran csillogtak a szemei. Kicipzárazta, majd lehúzta a bokájáig fekete nadrágját, ami alatt egy rózsaszín csipkés bugyit viselt. 

Nyelnem kellett egyet. 

A csipke a gyengém..ez totál elveszi az eszemet!

Lehúzta a pólóját, hozzám dobta, és hagyta, hogy csorgassam a nyálamat a bugyijához passzoló melltartójában. Nem hagyta, hogy elképzeljem mi van alatta, mert már nyúlt is hátra, kicsatolta a melltartót, és azt is hozzám dobta, de nem kaptam el. A póló mellé esett az is a földre, én pedig csak figyeltem őt félmeztelen állapotában.

Mellbimbói keményen meredtek felém, és hatalmas önuralom kellett, hogy ne vegyem őket a számba. 

Olyan régen voltam már nőben...

Nem teketóriázott, már húzta is le a bugyiját, félre rúgta, és egyik lábát felhúzta az asztalra, hogy kitárulkozzon nekem. 

- Még most szeretnél kapni belőlem? - odanyúlt, végig simított magán, ajkai elnyíltak az érintésére. 

Menekülj, Harry! Menekülj!

- Nem! - rekedten csengett a hangom. 

Az előbb még azon panaszkodok, hogy régen voltam nővel, most pedig itt van egy, feltárulkozik előttem, én pedig nem használom ki az alkalmat. Én ostoba..

De inkább menekültem, mert Avery arca jelent meg Tina meztelen teste mögött. 

- Nyugodtan elégítsd ki magad, aztán hagyd el az irodámat. És várom az üzenetet, mire élveztél el. - rávigyorogtam egy kacsintás keretében, és elhagytam az irodámat.

Bassza meg!

Ziháltam, és lenéztem az ölemre, ahol a férfiasságom félkemény állapotában volt. 

Menj vissza, és dugd meg!

Nem!

Nem, és nem!
Pedig mennyire belé hatolnék, de nem lehet. A dolgozóm, nem fogom őt megdugni soha. 

Minél gyorsabban szedni kezdtem a lábaimat lefelé. Kértem egy pohár erős italt, lehúztam, hagytam nekik egy kis pénzt ott, amolyan főnöki jófejségként, és távoztam.
 Muszáj volt kiérnem a friss levegőre, ahol végre a megtépázott idegeim egy kicsit pihenhetnek. Megtépázott? Rossz szót használtam. A kimerült idegeim. 
Sok volt már nekem ez a mai nap..
Avery, meg úgy minden, és talán saját magamnak is bevallhatom, hogy az esküvő is.
Látva Tomot boldogan, még ott volt bennem az az érzés, hogy igen, egyszer nekem is lehet ilyen napom, és bár ki nem állhattam az esküvőket, de az a nap rólunk szólt volna. 
És utána? 
Utána szembesültem azzal, hogy akit eltudnék képzelni ebben a szerepben, az éppen mással kavarog. 
Vagyis nem is elképzelni tudtam ebben Averyt, hanem csak azt tudtam, hogy vele talán lehetne komolyabb. Ő is megsérült a múltban, érte őt is fájdalom, de mégis itt volt, legyőzött mindent, és mindenkit, aki bántotta őt. 
Azt éreztem, hogy rokonlelkek vagyunk, hogy talán majd meggyógyítjuk egymást. 
De ezek a tervek dugába dőltek, amikor láttam őt kint enyelegni Markkal. 
Belerúgtam a kint álló kukába, és leszartam azt, hogy a fájdalom hihetetlen gyorsasággal érte el a lábamat, aztán az egész testemet. 
Bassza már meg minden és mindenki!
Az autómhoz mentem, beültem és visszamentem az esküvőre, ahol mindenki táncolt, és nevetett, láthatóan mindenki jól érezte magát, valószínű egy kis alkohol is rásegített, hogy kibírják ezt az estét. 
- Na, végre haver. - Tom sóhajtott, amikor odaért hozzám. - Annyiszor hívtalak. 
- Láttam, de mondtam, hogy visszajövök, nem kell aggódni. 
- Nem azért hívtalak, hanem..
A szavába vágtam. 
- Itt vagyok már, és itt is maradok. Mikor kell a beszédet mondanom?
- Még van egy szám és utána, de Harry..
- A szöveg itt van a zsebemben, de már annyiszor olvastam el, hogy tudom fejből. - nevettem. 
- Haver..
- Van vacsorám valahol? Éhen halok. - körbenéztem, hogy hol tudnék kajához jutni, hiszen nem sok mindent ettem ma, de már az, hogy éhes vagyok, nem kifejezés arra, mit érzek. 
- Van, igen. - sóhajtotta, és szólt, hogy üljek a helyemre. 
Elég gyorsan intézkedett ugyanis pár perc múlva egy pincér jelent meg, aki hozta az első fogásomat. 
Csak, hogy ne unatkozzak anyu mellém ült, és aggódva figyelt. 
- Hová tűntél? 
- Csak el kellett mennem egy picit. - természetesen úriember voltam, így csak miután lenyeltem a falatot, akkor szólaltam meg. 
- Miért?
- Anyu. - szóltam rá. - Felnőtt ember vagyok, tudom mit csinálok. 
- Csak szerettem volna veled Averyről beszélni. 
- Ne. - állítottam meg a kezemmel. - Én nem akarok arról a nőről beszélni. Leszarom hogy most hol van, mit csinál, addig a jó, amíg nem látom. Egy a sok közül. 
- Ez nem igaz... - beakarta fejezni, de újra megállítottam. 
Miért keresett annyira Tom és miért akar anyu annyira beszélni velem Averyről?
Nem érdekel mit tudnak róla meg a kis pasijáról...
Legyenek boldogok, én pedig majd ezen is túlteszem magam. 
- Ne. Beszélj. Averyről. - tagoltam lassan neki a szavakat. - Nem akarok beszélni róla, oké? 
- De hát Harry!
- Nem! - csattantam fel, és a villámat a tányérhoz vágtam. Többen is ránk figyeltek, de  leszartam. 
Miért szólnak bele a dolgaimba? Én tudom mit akarok csinálni, és azt is fogom tenni. 
- Jó, rendben. - sóhajtott, és felállt. Azonban még mondott valamit, amivel elültette a bogarat a fülembe. - Csak nehogy komolyabb legyen a baj, mert akkor majd sírsz, hogy nem hallgattál végig se engem, se Tomot. 
 Ezzel a mondattal hagyott ott. 
De milyen bajról beszélt?
Mégis milyen nagyobb baj lehetne?
Totális katyvasz volt az egész, de nem foglalkoztam vele, mert a pincér folyamatosan pakolta elém a fogásokat, amiket én minden falatjáig el is fogyasztottam. 
Ha van kaja, kit érdekelnek a problémák?

Nem is foglalkoztam Averyvel még jó pár órán keresztül, ugyanis a beszédem után megettük a tortát, aminek hatalmas sikere volt. Már mint nem a tortának, hanem a beszédemnek. Utána pedig táncoltunk, és táncoltunk. Még én magam sem hittem el, hogy jól éreztem magam egy esküvőn!
Pedig de. 
És még Katyvel is táncoltam, ami nagy szó volt. 
De Averyt nem találtam sehol, és Markot sem. Furcsa volt. A munkájának élt, biztos nem hagyta volna itt az esküvőt azért, hogy enyelegjen. De annyira várta ezt az esküvőt, akkor hol van?
Hazament és lepihent? De mikor ment el? És milyen komolyabb baj lehet?
- Minek foglalkozok én Averyvel? - tettem fel magamban ezt a kérdést, és annyira igazam volt!
Nem érdemli meg, hogy érdeklődjek bárkinél is a hogyléte felől. Ha ő ezt művelhette velem, nem fogom venni azért a fáradtságot, hogy megkérdezzem, hol van. 
De akkor is idegesített a tudat...
Bassza meg!
Odamentem Katyhez, aki a bárpultnál állt, és hűsítő vizet ivott. Biztos melege lehetett, tekintve, hogy hányan akartak vele táncolni. 
- Katy. - azonnal felém fordult, és elmosolyodott. 
- Örülök, hogy jól érzed magad Harry. - kedvesen mosolygott rám. Az ujján ott csillogott a karikagyűrűje. 
- Nem tudod hol van Avery? - azonnal a tárgyra tértem. 
- Hazament, mert nem érezte jól magát. Tom mondta, hogy Mark vele ment, aztán majd visszajön. Itt is van! - kiáltott fel, és az éppen bejövő Markra mutatott, akit Tom azonnal megállított, és beszélgetni kezdett vele. 
Itt valami van..
- Megkérdezem mi van vele. - gyorsan odasiettem Tomhoz és Markhoz. Azonnal a fotós sráchoz fordultam. - Mi van Averyvel? 
Mark rám nézett, összehúzta a szemeit. 
- Az az egy szerencséd, hogy bent vagyunk és nem kint, különben szarrá verném a fejedet! - sziszegte. 
- Mi a bajod? - hőköltem hátra, hiszen sokkal közelebb jött hozzám megfélemlítés gyanánt. 
- Az, hogy amíg te eljátszottad a hattyúk halálát, addig Avery rosszul lett.
Micsoda? Nem..
- Mi?
- Most már ezt kérdezed, ugye? Már nem vagyok fasz, és Avery ugyanolyan, mint a többi. Előbb kellett volna gondolkodnod. Nézd - felmutatta jobb kezét, amin egy arany karikagyűrű díszelgett. 
Ó, bassza meg...
- Nős vagy... - suttogtam magam elé. 
- Igen, te ostoba! - kezeit ökölbe szorította, azonban még mielőtt bármit is csinálhatott volna, Tom közénk állt. 
- Hagyjátok abba. Inkább mondd el neki Mark, hogy mi az igazi szitu!
- Milyen igazi szitu?
Levert a víz. 
A lábaim remegni kezdtek, a gyomrom összerándult, és azt hittem kidobom a taccsot. Nem értettem miért vagyok ennyire ideges..
- Bár marhára nem érdemled meg, hogy megtudd.. - lenézően végig mért. - Amikor Avery azt mondta neked, hogy Harry az nem azért volt, mert könyörgött neked, na, jó lehet, de ez volt a vészkiáltás. Amikor te beléptél a sátorba, Avery összeesett te nagyokos, és kórházba került!
 Úr Isten...
Ez biztos nem igaz, és csak kitalálták..
Avery kórházban?
Ziháltam, és éreztem, ahogyan elsápadtam, a víz folyt a hátamról, a fülem sípolt, és olyan tompán érzékeltem mindent, hogy azt hittem, én is ott esek össze. 
- M..mi? - remegett a hangom. 
Ez az én hibám volt..
Ha nem fújom fel ennyire a dolgot, akkor Avery most biztonságban fekszik otthon, és alszik.
- Jól hallottad, bizony ám. Jelen pillanatban nem reagál a külvilágra, ahogyan kéne, de az orvosok megmondták, hogy kimerült a szervezete. De ha ugyebár meghallgattad volna, és nem vonsz le semmilyen következtetést, akkor most nem lenne ez!
- Jó, Mark, hagyd. - Tom látta rajtam, hogy szarul voltam, ezért odahúzott egy széket és leültetett. 
- Bemegyek hozzá. - amilyen gyorsan leültem, úgy azonnal álltam is fel. 
- Minek? Alszik. - Mark hangjából sütött a gyűlölet. 
Megértettem..
Én is utáltam magamat..
- Hogy láthassam, beszélhessek az orvosokkal!
- Menj nyugodtan, de hívj taxit. Ne menj ilyen állapotban. 
- Nem! Nem bírok annyit várni, míg ideér a taxi. Rendben leszek, de ne haragudj, jó? - néztem Tomra.
- Semmi baj, haver. - elmosolyodott, és megölelt. - Én láttam, hogy jól érezted magad. - hátba veregetett, és elhúzódott. 
- Jól láttad. - halványan rámosolyogtam, biccentettem Mark felé, aki csak  valamit morgott, elköszöntem Katytől és a szüleimtől, magyarázatot sem adva arra, hová megyek, és már rohantam is a kocsimhoz, amivel újra nem érdekelt semmilyen közlekedési jelzőrendszer, se semmi. 
Csak az lebegett a szemeim előtt, hogy ott legyek a kórházban, és láthassam Averyt. 
De talán elég szar ötlet volt, mert akkora pofon volt az nekem, hogy sajgott tőle az egész testem. 
A kórházban a recepciós elmondta hová kell mennem, melyik emelet, hányas szoba. Nem szarakodtam azzal, hogy a lift leérjen, mivel minél előbb fent akartam lenni, és látni őt. 
Kettesével szedtem a lépcsőfokokat egészen a negyedik emeletig, azon belül is a megfelelő ajtóig, ahonnan akkor jött ki egy nővérke. 
- Belehet hozzá menni? - támadtam le azonnal. Váratlanul érte a jelenlétem, de bájosan rám mosolygott, és bólintott. 
- A családtagja?
- A barátja vagyok! - nehéz helyzetben jó hazudni. 
- Menjen csak. - elindult, de én utána szóltam. 
- Mi van vele? - kérdeztem. 
- Majd a doktor úr tájékoztatja Önt. 
- Rendben. 
- Kérem. - rám mosolygott, és ott hagyott az ajtó előtt, aminek a túloldalán feküdt Avery. 
És, hogy miért pofon ez a látogatás?
Pontosan azért a látványért, ami bent fogadott..
Ahogyan az a pimasznak és vidámnak megismert lány, mozdulatlanul és fal fehéren feküdt abban az ágyban, infúzióval maga mellett, aminek a vége a csuklójában végződött..
Nem tudtam megmozdulni. Csak álltam, és néztem őt.
És közben végig az járt a fejemben, hogy ha nem vagyok egy ostoba, akkor otthon feküdhetne, vigyázhatnék rá, és nem emésztene pokoli bűntudat azért, mert ez az egész az én hibám...