A ceremónia alatt végig bent voltam, de amint vége lett kimentem, hogy segítsek, ha valami probléma adódik. Több vendég már a kapuban állt, várva arra, hogy az ifjú pár megjelenjen, amire nem is kellett sokan várni.
Férj és feleségként, Katy és Tom széles mosollyal az arcukon léptek ki a templom kapuján, és nevetve fogadták a rájuk szórt rózsaszirmokat.
A családtagok, barátok, rokonok egyenként köszöntötték őket. Harry mellém állt, amint ő is megölelte a házasokat, és rám mosolygott.
- Egész jól ment neked a tanúskodás. - még mindig az ifjú párt néztem, azonban a mellettem álló fiúhoz intéztem a szavakat.
- Ennyi elég volt belőle, köszönöm. - szemem sarkából láttam, ahogyan rám vigyorgott. - Bár gondolkodtam, hogy felszólalok ott, amikor az volt, hogy "Ha valaki tud bármit ami miatt ez a házasság nem jöhet létre, az szóljon most vagy hallgasson örökre" - tökéletesen leutánozta a pap beszédét, amit én még akár álmaimban is eltudnék mondani, annyiszor hallottam. - Majdnem azt mondtam, hogy "Én! Megmentem a haveromat egy sárkánytól!"
Nagy szemekkel ránéztem, és nem sok kellett, hogy elnevessem magam az arckifejezésén, amilyen átéléssel ezt mondta. Megütöttem a felkarját, és csúnyán ránéztem.
- Ne legyél undok.
- Valld be, hogy tetszett. - vigyorgott. - Láttam, hogy majdnem elnevetted magad!
- Harry!
Nevetett, és elém állt. Túl közel, mint amennyi a megengedett lett volna.
- Mondjad. - suttogta. Tudta, hogy mit ér ezzel el nálam, vagy ha nem is tudta, sejthette.
Megremegett a gyomrom, gyorsabban kezdtem venni a levegőt, és a tenyereim is sokkal több vizet fejtettek ki magukból, mint a megengedett nulla. Úgy izzadt a tenyerem, mint valami világverseny előtt!
Pedig soha nem voltam világversenyen!
Normális, ha ilyen dolgokat vált ki belőlem?
- Ne legyél ellenséges.. - suttogtam, és próbáltam csak a szemeibe nézni. A szájára nem.
- Csak az igazat mondtam. - hozzám hajolt, és egy apró ártatlan csókot lehelt a szám sarkába.
Elnyíltak az ajkaim, amik közül egy kis sóhaj szakadt ki, és lehunytam a szemeimet.
- Később többet is kapsz. - suttogta, és végig simított az arcomon. Belenéztem a szemeibe, vártam volna többet, de ahogyan mondta, később.
- Harry. - egy női hang szólt a hátam mögül. Mind a ketten odafordultunk, és ugyanaz a kedvesen mosolygó, fekete hajú nő jött felénk, aki a párjával a ceremónia előtt megállítottak.
- Sziasztok. - az említett fiú egy szoros ölelésbe vonta a nőt, aki szorosan csimpaszkodott Harrybe.
- Ügyes voltál. - egy nagy puszit nyomott a nő Harry arcára, aki elmosolyodott, és eltolta őt magától.
- Többször nem lesz ilyen, az biztos.
- Majd Gemma esküvőjén. - vigyorgott Harryre a férfi, és így ahogyan teli szájjal mosolygott, észrevettem ugyanazokat a gödröcskéket, amik Harrynek is voltak az ajkai végénél.
- Olyan nem lesz, azt már most megmondom! - morrant fel Harry.
- Mármint esküvője?
- Igen. - válaszolt Harry a nő kérdésére.
- Ne bízd el magad ennyire. - vigyorgott. - Elég jól megvannak együtt Michallel.
- Akit mindenki ismer csak én nem. - mormogott Harry.
Én azonban kezdtem magam kellemetlenül érezni, ahogyan ott ácsorogtam csak, és figyeltem őket. Harryre néztem, aki azonnal rám kapta a tekintetét.
- Basszus, bocsi. Avery, hadd mutassam be neked az anyukámat és az apukámat. Annet, és Dest. Anyu, apu ő Avery. Ő szervezte az esküvőt.
Hát persze! Harry szülei voltak.
Basszus!
- Jó napot. - mosolyogtam rájuk, és kezet nyújtottam Anne felé, ő azonban szélesen elmosolyodott és szorosan megölelt.
- Jaj, milyen csodás esküvőt varázsoltál. - meglepetten öleltem át őt, hiszen nem számítottam ölelésre, és ilyen hirtelen érzelmekre.
Des is megölelt, és bemutatkozott, az ő ajkain is mosoly ült. Én pedig azt sem tudtam, mit mondjak..
- Hát, köszönöm, de Katy érdeme volt.
- De te varázsoltad ide mindezt. - kacsintott rám Anne.
- Segítséggel. - mosolyogtam, hiszen nem szabad elfelejteni a dekoratőrt és a segítségeit, akik nélkül ez az egész meg sem valósult volna.
- Jó csapatod van. - mosolyogtak rám kedvesen, amit én viszonoztam.
Nem gondoltam volna, hogy Harry szülei ennyire közvetlenek.
- Viszont nekem most mennem kell a buli helyszínére.
- Igen, viszlek. - mivel Harry kocsijában voltak a cuccaim, sok választásom nem volt.
- Örülök hogy megismerhettem magukat, és még a bulin találkozunk. - mosolyogtam Annere és Desre.
- Mi is, de viszont tegezz minket. Elég jól tartjuk magunkat a korunkhoz képest. - kacsintott rám Anne.
Nevettem, és bólintottam.
- Rendben van. Akkor sziasztok.
- Megyünk, majd a buliban találkozunk. - Harry fél kézzel megölelte a szüleit, majd az autóhoz sétáltunk, beültünk és elindultunk a buli helyszínére, ami a templomtól körülbelül öt perces út volt.
- Bocsi, hogy nem mutattalak be nekik azonnal. - egy pillanatra nézett csak felém Harry, aztán már újra az útra koncentrált.
- Semmi baj. Nagyon aranyosak voltak. - mosolyogtam rá. - Ezt a képességet nem sajátítottad el. - vigyorogtam rá.
- Haha. - csúnyán rám nézett.
- Harry! - kiáltottam fel. - Az útra figyelj.
- Oké. - nevetett, és újra az előttünk haladó sávra terelődött a tekintete. - Akkor ne szólj be.
- Bocsi. - kuncogtam, azonban a fejembe olyan éles fájdalom hasított, hogy muszáj volt odakapnom a fejemhez. Szúrt, és szörnyen lüktetett. A szemeimet automatikusan összezártam.
- Mi a baj? - hallottam Harry hangját, de nem tudtam mit felelni neki, mert értelmes szavakat nem voltam képes fogalmazni.
Azt hittem elsírom magam annyira fáj. Mint, ha kalapáccsal ütöttek volna a fejembe egy csavart. Szörnyű volt.
Pokolian fájt.
- Avery. - Harry kétségbeesett hangja arról árulkodott, hogy épp úgy, mint én nem tudja mihez kezdjen. - Mi a baj? Fáj a fejed?
Csak bólintani tudtam, miközben szorítottam a kezemet a fejemre, a szemeimet pedig össze, hátha így elmúlik ez a fájdalom.
Harry nem teketóriázott, félre állt, bekapcsolta a vészvillogót, és megfogta az államat.
- Héj. - felemelte a fejemet, és az ujjaival elkezdte masszírozni a halántékomat, én pedig az ő kérésére nagy levegőket vettem.
A fejfájásom hála Harry kezeinek kezdett elmúlni, de még mindig tompán lüktetett. Kinyitottam a szemeimet, és ránéztem hálásan.
- Köszönöm. - suttogtam.
- Jobb?
- Sokkal.
- Mi történt?
- Nem tudom...csak annyira elkezdett fájni.
A kesztyűtartóból kivett egy flakon vizet, és a kezembe nyomta. - Idd meg az egészet.
Nem veszekedtem, hanem teljesítettem a kívánságát. A folyadék kellemesen hideg volt, és ahogyan haladt le a torkomon úgy hűsítette le a testemet. Mindent megittam, egy cseppet nem hagytam benne.
- Köszönöm.
- Ittál ma eleget? - méregetett Harry, úgy mint aki a lelkemig ellát.
- Hát...elég keveset. - minek hazudjak? Ez volt az igazság. Egész nap talpon voltam, mindennel foglalkoztam csak az ivással és az evéssel nem.
- Akkor a vacsoránál szépen iszol és eszel rendesen.
Mint a jó kislányok, nem feleseltem, hanem elfogadtam ezt az ajánlatot.
Az étteremben minden úgy nézett ki, ahogyan annak ki kellett néznie, ahogyan Katy és a dekor csapat elképzelte. Főleg, ahogy Katy.
Nem számított az utolsó percekben történő variálás, minden megvalósult.
Mindegyik asztal kör alakú volt, rajtuk középen egy hosszú vázában gyönyörű, a lila minden változatában szereplő terebélyes virágcsokrok, illetve kisebb szögletes vázákban orgonák voltak, amelyek isteni illatot árasztottak magukból.
Ültető kártyák, poharak, és a menühöz illő evőeszköz készlet volt fent. Azaz volt egy hideg előétel, leves, főétel, és sajttál, ugyanis Katy imádta a sajtokat.
Valamint az a bizonyos szalvéta, aminek motívuma a Katy hajában lévő hajcsatot jelképezte, amit a menyasszony a mamájától kapott, aki sajnos már nem élhette meg unokája legszebb napját.
A sátor tetején virág alakú csillárok lógtak, árasztva magukból a fényt, és bevilágítva az egész helyet.
Ez pedig pont tökéletes volt így.
- Jól vagy? - Harry aggódva nézett rám, én azonban addig nem feleltem, amíg át nem néztem mindent.
Ültetőtábla, pipa.
Ültetőkártyák, pipa.
Etetőszék, pipa.
- Avery! - szólt rám, és megfogta a karomat. Sóhajtottam, és felnéztem rá.
- Ha már pihenhetek, jobban leszek.
- Elfáradtál, igaz?
- Kár tagadnom, igen. - sóhajtottam. - De nem baj, már kibírom, és este pihenek. - felszívtam magam, és nem hagytam, hogy elvegye a kedvemet a szörnyű fejfájás és a szédülés.
Már napok óta rosszul éreztem magam, és semmit sem segített ezen az, hogy aludtam alig három órákat, és alig ettem, valamint ittam. Túlhajszoltam magam, tudtam nagyon jól, de már nem volt megállás. Röpke pár óra, a telefonomat kikapcsolom, és alszok, alszok, és alszok.
- Komolyan mondom... - bosszúsan csengett a hangja. - Mondtam, hogy többet kell pihenned!
- Tudom, de jól vagyok, majd este alszok, vagyis ha hazamentem.
- Akkor viszont én foglak hazavinni, és akkor amikor én mondom.
- Nem..
- A-a! - felemelte a kezét jelezve, hogy ne is folytassam. - Elég volt, Avery. Felelőtlen vagy.
- Miért foglalkozol ennyire velem? - kibukott belőlem a kérdés, amire már régóta akartam választ kapni. Úgy védett, és óvott mint valami kincset, és nem akarta, hogy bajom legyen. Folyton érdeklődött a hogylétem felől.
De mégis miért?
- Mert ahhoz túl értékes vagy, hogy bajod legyen. - mélyen a szemeimbe nézett, és olyan őszinteség, szenvedély látszott a tekintetében, hogy beleremegett a gyomrom.
Közelebb hajolt hozzám, erősen magához szorított, majd lassan az arcomhoz nyúlt és végig simított rajta.
- Nem tudom miért mondom ezt...de gyönyörű vagy. - suttogta. Lehunytam a szemeimet, elnyíltak az ajkaim, és próbáltam a légzésemet normális ütemre visszaállítani.
Mindezt hiába. Felesleges próbálkozás volt.
Csak úgy dobogott a szívem, hogy majd' kiszakadt a helyéről... féltem, hogy infarktust kapok, ha nem húzódik el időben.
Aztán a megmentőim, a mentőköteleim beléptek, mi pedig azonnal szétszéledtünk Harryvel. Mellém állt, és néztük, ahogyan a boldog, mosolygós násznép beözönlik az ajtón, megnézik hová kell ülniük, és elfoglalják a helyüket.
Harryre néztem, aki csak vigyorgott.
- Leülünk?
- Én ide hátra ülök a fényképésszel, videóssal. Nekem itt a helyem.
- Mi? - döbbenten nézett. - Nem mások mellé raktak? Nem mellém raktak?
- Nem ismernek engem, Harry.
- De én igen! - hangosabban csengett a hangja, mire én azonnal megragadtam a kezét, és megszorítottam.
- Csss. Nem baj, jó nekem ez itt hátul, és ne vitatkozz kérlek, fogadd el a tényt, és ülj le.
Szörnyen fájt a fejem, szédültem, és ilyenkor se veszekedni, se semmihez nem volt kedvem, se energiám, mert még a végén olyat mondtam volna, amit magam is megbánok.
Azt pedig Harryvel szemben nem szerettem volna elkövetni.
- Valakit elültetek onnan!
- Harry. - erősebben csengett a hangom. - Kérlek... - sóhajtottam. - Ott az én helyem, oda fogok ülni. Ne vitatkozz, fogadd el a tényt, hogy odaülök, te pedig oda. - böktem az asztalához.
- Már most utálom ezt a kibaszott szar esküvőt. - morogva ment az asztalához, és foglalta el a helyét.
Én kimentem Tomhoz és Katyhez, akiknek még egyszer gratuláltam, majd mögöttük visszamentem. Hatalmas tapssal és kiabálással köszöntötték a vendégek őket. Az ifjú pár egy lágy csókban forrt össze, vigyorogva elhúzódtak és a parkettre mentek, ahol a választott zenéjükre lassú táncolásba kezdtek.
Én meg csak követtem a mozgásukat, ahogyan összesimulva, egymáshoz bújva, szerelmesen táncolnak nem másoknak, hanem maguknak. Látszott, hogy ez a pillanat az ő pillanatuk.
Mosolyogva néztem őket a sarokban állva, de a tekintetem villódzott az erős lámpafénytől, ami az egész sátrat beterítette.
- Nem lesz ez így jó.. - gondoltam magamban amikor egy pillanatra megszédültem, és muszáj volt neki támaszkodnom a falnak. Szerencsére senki nem vett ebből észre semmit azonban én annál inkább. Szörnyen szédültem és fájt a fejem. Mark, a fotósunk, rám nézett, a tekintete aggódó volt.
- Avery. - suttogta. Ránéztem, de a tekintetem előtt kezdett az egész férfi alakja egy nagy, fekete pacává válni.
A zene elhallgatott, az emberek tapsoltak, Katy és Tom pedig elfoglalták a helyüket, hogy a vacsorát mindenki eltudja fogyasztani.
Mark a másik kollégánk kezébe nyomta a fényképezőgépet, és odasietett hozzám.
- Mi a baj?
- Szédülök. - megkapaszkodtam benne, lehunytam a szemeimet, és próbáltam mélyeket lélegezni. Szerencsére volt a sátornak egy kiugró része, ahol a zenekar a mindenféle pótfelszerelést tartotta, így senki nem láthatott.
Mark karon ragadott és kihúzott a sátron kívülre, a friss levegőre.
- Ittál eleget?
- Nem nagyon..
- Avery! - mérgesen nézett rám. - Próbálj meg itt maradni. Hozok neked vizet.
Besietett a sátorba, én addig pedig magamba szívtam a kellemes levegőt. Nem éreztem magam még mindig jól, de legalább a levegőn voltam, ahol alkalmaztam a menyasszonyoknak tanított légzési technikámat.
Nagyot szippant, kifúj.
Nagyot szippant, kifúj.
Nagyot szippant, kifúj.
De ez most itt nem segített nagyon..
- Itt vagyok. Idd meg. - nyomta a kezembe a flakont, én pedig azonnal inni kezdtem, olyan mohón, mint aki még sosem ivott.
- Mi van itt kint? - Harry jelent meg. Elsőnek rám, aztán Markra nézett, összehúzta a szemöldökét.
- Mit csináltok itt kint? - hangjából mintha a féltékenység érződött volna.
De miért lett volna féltékeny?
- Kijöttünk, de mi közöd hozzá? - Mark nem tudta, hogy én Harry beszélőviszonyban vagyunk, és mindig az a fajta srác volt, aki nem tűrte, ha olyanba ütötte valaki az orrát, ami nem rá tartozott. És mivel nem ismerte Harryt, aki kíváncsiskodott, ezért nem reagálta úgy le.
- Avery... - Harry hangja mély és határozott volt.
- Semmi baj, Harry, csak kijöttünk a levegőre.
- Levegőre, mi? - gúnyosan felnevetett. - Ezért nem akartad, hogy az asztalodhoz üljek? Mert akkor tudsz enyelegni ezzel a fasszal?
- Ó-ó! Álljunk csak meg. Kit neveztél te fasznak? - Mark kihúzta magát, és dühösen nézett Harryre. - Amíg nem tudod mi a helyzet, addig ne is akarj beleszólni.
- Helyzet? - rám nézett. A tekintetében mély csalódottság ült, minek hatására összerándultam.
- Nem, félre érted... - nyúltam volna felé, de elhúzta a kezét. A fejem szétszakadt, a fekete pontok erősödtek, és a szívembe is belenyilallt a szörnyű érzés.
Harry azt hitte átverem...hogy csak játszottam vele.
- Látod? Pont ezért nem kellenek nekem a lányok másra, mint arra, mert kihasználnak és hátba szúrnak. - a csalódottságot a düh és a harag váltotta fel a szemeiben, visszaindult a sátorba, én pedig utána eredtem, de az apró fekete pontok összeálltak egy hatalmas sötétséggé, ami beszippantott, ahonnan nem volt kiút.
A lábaimat elhagyta az erő, összecsuklottak, hogy a testem felfrissülhessen a hideg, nedves földön. Hallottam a hangokat, amik a közelemből érkeztek, mindent hallottam, de olyan jól esett a sötétség, hogy nem akartam ezen változtatni.
Felemelő érzés volt a hideg, a sötét, és a nyugalom.
Így akartam maradni.
Csak egy ideig, de így akartam maradni...
Jaaaj, bocsánat, hogy nem írtam eddig, csak sajnos nem voltam itthon, utána pedig dolgoztam egyhuzamban, és hulla voltam. :D
VálaszTörlésDe már itt vagyok újult erővel!
Sok pusziii ♥