24. rész ~ A nagy nap (2. rész)

Úgy terveztem, hogy ezzel a résszel lezárom az esküvőt, de annyira belemerültem, hogy nem volt szívem abbahagyni. :D

Szóvaaal, ha nem bánjátok még lesz egy kis esküvős rész. :)

Jó olvasást. Várom a véleményeteket. 

Sok-sok puszi: Szandi. ♥

Avery Jonhson

Az volt a hátránya annak, hogy esküvőszervezőként és meghívott vendégként voltam jelen egy esküvőn, hogy nem tudtam kiélvezni. Hiszen foglalkoznom kellett a vendégekkel, az ültetéssel, és a menyasszony minden egyéb kérdésére tudnom kellett felelni, amiből elég sok volt, hiszen az ő részéről tiszt ideg ez a nap, valamint a kéréseivel. Ő mégse ő mellé üljön, ó, ő ne a bejárattal szemben foglaljon helyet, mert könnyen megfázik. És a többi, és a többi, és a többi...

Mint a mai este is így telt. Katy az ideges menyasszonyok táborát erősítette, hiába mondtam neki, hogy ügyelek mindenre. 

 Harryvel miután odaértünk a templomhoz én mindent átnéztem, hogy a tervek, Katy elképzelései alapján történt-e a díszítés. De hát mivel egy nagyon jó csapattal dolgozom, nem kellett bennük csalódnom. A templom oltárához végig vörös szőnyeget, és a barna padokat kiemeltük a lila árnyalataiban játszó csokrokkal, amik a padok szélére voltak erősítve, és amelyek alól fehér tüll anyag lógott le egészen a padlóig. Az oltárt nem akartuk zargatni, ezért csak a két oldalára magas állóvázába került ugyanaz a virágkompozíció, mint ami a padokon is megtalálható volt. 

A lila uralta az esküvőt, és ez volt Katy elképzelése, vágya.

- Mennyire lesz ideges szerinted a menyasszonyunk? - Harry leült az egyik padra úgy, hogy kifelé legyen fordulva. Odamentem, és a szemben lévő padsor egyikének nekitámaszkodtam. 

- Nagyon. Minden menyasszony ideges. 

- De miért? Hát esküvőszervező szervezi neki, akkor miért kell pánikolni? - ráncolta homlokát. 

- Mert menyasszony. Egyszer van ilyen nap az életében, és azt szeretné, ha minden a legnagyobb rendben lenne. Igen, itt vagyok én, aki megszervezi, de ő attól még aggódik, és izgul. Szeretné, ha minden tökéletes lenne. 

- Azért fizet neked. 

- Emberek vagyunk, én is hibázhatok. És rendben van az, hogy ő elmondja mit szeretne, de amikor szembesül vele egy-egy próbán, akkor rájön, hogy mégsem ezt szeretné. Olyan hamar változik a véleményük... - sóhajtottam. 

- Katynek is?

- Igen. Ő pár napja kitalálta, hogy mégsem szeretne székszoknyát, se masnit, mert az már túl lila lenne, hanem szeretne inkább sima, fehér székeket, amiknek olyan a kialakítása, mintha anyag lenne rajtuk, és azokra szeretne fehér, vagyis ezüstös masnit. 

- Eltudtad neki intézni? - próbálta visszatartani a vigyorát, ami elég nehezen ment neki.

- Nem vicces! Nagyon kiakadtam rá. Azt hiszi, hogy ezeket olyan egyszerű megvalósítani. Megmondtam neki, hogy ez nem így van, hogy egyik napról a másikra meggondolja magát. Az volt a szerencséje, hogy a helynek voltak ezek a székei. Máskülönben maradt volna az eredeti elképzelése. 

- Én a helyedben biztos nem intéztem volna el neki. Tanult volna belőle. 

- Lelkiismeretes vagyok, és tudom, hogy rajtam csattant volna az ostor, és haragudott volna rám Katy. 

- És? Nehogy már neki álljon feljebb! Hogy lehet valaki ennyire buta, hogy  az utolsó napokban változtat ilyeneken?

- Harry. - szidtam meg. - Ne beszélj róla így. 

- Ez az igazság. - vonta meg a vállát, de én inkább nem szóltam semmit. Ha igaza volt, ha nem, akkor sem beszélhet így a legjobb barátja jövendőbelijéről. 

 A templomba lassan megérkeztek a vendégeket, akiknek udvariasan köszöntünk és tájékoztattuk őket, hogy bárhol helyet foglalhatnak a templomban, kivéve az első sorok, hiszen oda a szülők, testvérek, valamint a koszorúslányok foglalnak helyet. 

Tom is begördült az autójával. Vele tartott még a családja, és egy másik autóban a barátai, köztük Will is. Harry pedig már ott volt mellettem. 

- Haver. - Harrynek akármennyire nem volt kedve az egész rózsaszín esküvős dologhoz, attól mg nagyon örült a legjobb haverjának, akit mosolyogva ölelt át, és veregetett vállon. 

- Izgulsz? - rávigyorgott Tomra, aki elnevette magát, és kimondta azt, amit nem sokan szoktak. Az igazat. 

- Kurvára. - nevetett. 

- Tom. - az anyukája rosszallóan nézett rá, de a fia csak nevetve nyomott egy puszit az arcára. 

Kihasználva az alkalmat, hogy hátrébb álltam, Will jött oda hozzám. Mosolyogva végig nézett rajtam. 

- Meseszép vagy. 

Elmosolyodtam, és belenéztem kék szemeibe.

- Köszönöm. Te is jól nézel ki. - igaz is volt. Ugyanolyan öltöny volt rajta, mint Harryn, csak neki halványabb fekete volt, azaz már-már szürkébe ment át.

De meg kellett mondani, nagyon jól állt neki az öltöny!

- Hát köszönöm. - mosolygott rám. - Azt mondják a menyasszonynál senki nem lehet szebb. Hát ez alól te kivétel vagy. - elpirultam a bók hallatán, és zavaromban nem igazán tudtam mit felelni. 

Csak rámosolyogtam, amolyan köszönömként. 
- Cuki vagy, amikor elpirulsz. - vigyorgott szélesen. Elnevettem magam, és megráztam a fejemet. - Izgulsz? - kérdezte váratlanul. 
Nem értettem a kérdést, ezért összeráncoltam a homlokomat. 
- Miért izgulnék?
- Hát hogy minden jó legyen. 
- Én mindent megtettem, amit kellett, itt is vagyok, ha valami gáz lenne. - mosolyogtam. - Nem tehetek már mást. 
- A legjobb kezekben van ez az esküvő. - rám mosolygott, amit én viszonoztam.
Lehet nyomulósnak tűnt Will, de egy nagyon rendes, aranyos fiú volt. Bármelyik lány csak jól járhatott vele. 
Harry csúnya pillantásokkal méregette Willt, amiért ennyire udvarol nekem. De miért ne tehette volna? Hiszen köztem és Harry között az égvilágon semmi sincs. 
- Avery. - Tom, miután mindenkivel beszélt, és Juliát, az anyukáját is biztosította afelől, hogy a nyakkendője jól van megkötve, hozzám lépett és megölelt. 
- Eljött a nagy nap. - mosolyogva öleltem át, és húzódtam el tőle.
- Ne is mondd. - nevetett idegesen. 
- Csak nem izgulsz? - vigyorogtam rá. Sokszor láttam már menyasszonyt idegeskedni esküvő előtt, sőt azt kell mondanom a tízből tíz menyasszony idegeskedik, és meg kell mondjam, a vőlegényeknek is bizony felszökik ilyenkor a vérnyomásuk. 
Hát persze. 
Ki ne izgulna, ha ez a nap az a nap, ha ez a nap az, amikor örökre összeköti az életét valaki máséval?
Természetes az idegesség. A menyasszonyok szimplán csak azért idegesek, mert azt akarják, hogy minden úgy valósuljon meg, ahogyan szeretnék, ezért viselem annyira a szívemen minden egyes esküvőt. Mert ez az ő nagy napjuk. 
Csak egyszer van ilyen. 
- Szörnyen. - nevetett. Steve, Tom apukája, hátba veregette a fiát.
- Ne aggódj. A legjobb döntést hozod meg az életedben. - szerelmesen rámosolygott a feleségére, akinek szemeibe könnyek gyűltek. 
Mosolyogva néztem őket, látszott, hogy boldog kapcsolatban élnek még ennyi idő után is egymással. 
- Tudom, apa. - Tom megölelte apját, és beinvitált mindenkit a templomba. 
- Jössz, Avery? - Will elém lépett, persze megtartva a tisztes távolságot, és mosolygott. Kedvesen, nem nyálasan, ahogyan Harry  biztos látja. 
- Nem. - megráztam finoman a fejemet. - Én megvárom Katyt, és én leszek az utolsó, aki bemegy. 
- Akkor kint maradok veled. - ajánlotta fel, de Harry azonnal felmorrant. 
- Meg még mit nem. Én fogok vele kint maradni. 
Elnevettem magam, hiszen Harry egy valamivel nem számolt, vagy csak elfelejtette. 
- Te vagy a tanúja. Muszáj bemenned. - vigyorogtam rá, hiszen annyira jó érzés volt egy kicsit letörni a szarvát!
- Óóó...tényleg. - sóhajtotta, és beletúrt a hajába. 
- Akkor én maradok kint veled. - Will kihasználva a helyzetet, azonnal kapott az alkalmon, én azonban nem engedtem. Nem fognak rajtam harcolni, vagyis értem. 
- A-a. Menj be te is, én itt kint maradok. 
- Rendben. 
És akármennyire nem tetszett nekik, mégis bementek a templomba, én pedig vártam, és fogadtam a vendégeket. Segítettem nekik minden felmerülő kérdésben, kedvesen mosolyogtam és beszippantottam az esküvő kellemes, meleg, lélekfelemelő hangulatát. 
- Be lehet menni, ugye? - hátrafordultam, és egy középmagas, erősebb testalkatú, mosolygós férfit pillantottam meg, mellette egy fekete hajú, sötét kék szemű, hihetetlenül bájos hölggyel. 
Rájuk mosolyogtam, azonban nem tudtam hová tegyem őket. Annyira ismerősök voltak..
- Persze. Menjenek csak be, és foglaljanak helyet.
- Akárhová? Vagy van külön-külön oldal? - a hölgy külsejéhez illet a bársonyos, szelíd hangja. Mosolyognom kellett, nem tehettem mást. Mind a ketten nagyon közvetlenek voltak. 
- Üljenek ismerősök mellé. - vigyorogtam rájuk. 
Nevettek, megköszönték a segítségemet, és bementek a templomba, én pedig kint álltam és azon gondolkodtam hová tegyem őket...
 Röpke negyed óra múlva, mikor már minden vendég a templomban ült, és várta a ceremónia kezdetét, megérkezett Katy a szépen kidíszített autóban. 
Széles, azonban ideges mosoly ült az arcán, amikor édesapja segítségével kiszállt és felém sétált, mögötte a koszorúslányokkal, akik mind ott voltak azon az emlékezetes lány,- és legénybúcsún. 
- Katy. Gyönyörű vagy. - mosolyogva néztem rajta végig. 
A ruhája csodásan állt rajta. A felső része pánt nélküli, és kissé kivágott volt. Különböző hímzéses, csipkés minták futottak végig a csípőjéig egymásra épülve, és a csípője aljától már csak elvétve volt található egy egy kis hímzés, mutatva a ruha tüll anyagát is. 
A ruha mellkasától a csípőjéig Katyre simult, ahonnan már lefele kiterebélyesedett, és legalul ugyanolyan hímzett minták futottak végig, 
Egy hosszú, fehér, a szélein csipkézett fátyolt viselt a hajába fogatva azzal a bizonyos csattal.
Egy modern kori, sellőruhás menyasszony volt. 
- Jaj, Avery. - szorosan megölelt. Éreztem, hallottam a hangján, hogy ideges. - Itt van, ugye?
- Hát persze. - kuncogva húzódtam el tőle. - Ki tudna elmenekülni egy ilyen gyönyörű lány elől?
Felnevetett, megölelt gyorsan, majd kifújta a levegőjét. 
Anyukája megölelte őt, megpuszilta, majd besétált a templomba Katy testvérének az oldalán. 
Miután a kislányoknak odaadtam a kosárkát, amikben rózsaszirmok voltak, elindultak a templom vörös szőnyegén végig, nyomukban a többi koszorúslánnyal, akiknek baracksárga ruhájuk tökéletesen passzolt hozzájuk. Ugyanolyan ruhák voltak, mindegyik pánt nélküli, laza esésű ruhák. 
- Akkor nyomás. - megigazítottam Katy fátylát, ami leért a földre. A kezében szorongatta a lila minden árnyalatában játszó virágcsokrát, valamint apukája kezét, aki rámosolygott bátorítóan. 
Ez az, amit egyszer én is átszeretnék élni. Hogy apukám oldalán, egy csodálatos ruhában vonulhassak az oltárhoz, ugyanolyan széles, őszinte mosollyal mint az előttem álló lány. 
Megszólalt a zene. 
Katy pedig az apukája oldalán vonult be a templomba álmai férfijához. 
Amint ők beértek, becsuktam a templom ajtaját, és a leghátsó padokhoz álltam. Harry keresett a szemeivel, és amint megtalált, elmosolyodott. Viszonoztam, de jeleztem neki, hogy foglalkozzon a dolgával. Azaz a tanúi feladatával. Elvigyorodott, és az oltár felé fordult. 
Tom áhítattal és szerelemmel nézte élete párját, akivel egy életre fogja hamarosan összekötni az életét. Látszott Katyn, hogy megnyugodott, és már csak a vőlegénye számított neki. 
Akármennyire nehéz eset lehet néha ez a lány, a szíve a helyén volt. Ha valakit szeretett, azt szívvel-lélekkel szerette, ha valakinek bizalmat szavazott, azzal nem lehetett játszani. 
Megtalálta a társát, a párját. Tom csak boldog lehet az ő oldalán. 
És fordítva is. Katy csak boldog lehet Tom oldalán.