11. rész ~ Közelebb

Avery Johnson

- Avery. - egy kellemes férfihang szólt bele azonnal a telefonba, amint a kijelzőn végig húztam az ujjamat, így fogadva a hívást, és a készüléket a fülemhez illesztettem. 

Elmosolyodtam, és én is köszöntöttem őt. 

- Szia. 

- Hogy vagy? Kipihented magad? - hallottam, tudtam, hogy nem csak úgy formalitásból kérdezi, amiért az emberek többsége. 

Mi van veled? 

Szokták ezt kérdezni az emberek, de mégis sokukat nem is érdekel a kérdésre adott válaszunk, ugyanis lehet, csak azért hívtak fel, hogy elújságoljanak valami nagy hírt. Valami jó hírt. Akkor pedig kinek van kedve azt végig hallgatni, hogy neked esetleg bajod is lehet?

Érdekes emberek léteztek. 

De Will nem volt ilyen. Tényleg érdekelte, hogy mi van velem, amit én értékeltem.

Nem az ő sikereit akarta felvezetni. 

- Fogjuk rá. - nevettem fel. 

A tegnapi esküvőről hajnali egy óra után jöttem haza. Nagyon jól éreztük magunkat Harryvel, hiszen egy csomót táncoltunk, egy-két pohár pezsgőt is megittunk, és tényleg mindenki kedves és barátságos volt velünk. Mintha mi is valamelyik családhoz tartoztunk volna. 

Bea, a menyasszony próbált minket meggyőzni, hogy maradjunk, de Harryvel mind a ketten azon a véleményen voltunk, hogy az esküvő egy családi ünnep, és nekünk nem sok keresni valónk volt már ott.

Így hát megköszöntünk mindent, hazavittem Harryt, én is hazajöttem, de nem aludtam, hiszen az esküvő végére oda kellett mennem. 

Tehát hajnali három órakor visszafurikáztam a helyszínre. 

- Hosszú volt a buli?

- Egy óra után már eljöttünk, de nekem vissza kellett mennem a végére. 

- Miért?

- A menyasszonnyal és a vőlegénnyel beszélni. Minden rendben volt, azt kapták, amit kértek, és ilyenek. 

- Ohh. Szóval csak azért mész vissza, hogy felturbózd az egódat? - hallottam a hangján, hogy vigyorog, mire elnevettem magam, és megráztam a fejemet. 

- Hát most így, hogy mondod, lehet tényleg csak azért megyek vissza. - kuncogtam. 

- Mondtam én. Rám bármikor számíthatsz, ha hallani akarod a tutit. 

Nevettem. 

Willel eddig nem sokat beszélgettünk, talán kétszer. A Hardos pizzázás és iszogatással együtt háromszor. De mind a két beszélgetés elég rövidre sikerült, azonban már ott rájöttem, hogy ez mellett a fiú mellett bizony sosem lehet unatkozni. 

Mindenre volt valami válasza. 

A lehetetlent is megmagyarázta volna. 

- Igazán nagylelkű vagy. - kuncogtam. 
- Köszönöm. Anyukám tanította. 
Nevetve ráztam a fejemet. 
Kész volt ez a srác!
- És amúgy miért hívtál? - kérdeztem, amint a nevetőizmaim abbahagyták a vad mozgást. 
- Csak megkérdezni, hogy milyen volt az esküvő. 
- Nagyon jó.
- Harry?
- Mi van vele? 
- Ő hogy érezte magát?
Ma már Katy is feltette ezt a kérdést, igaz ő üzenetben, és sokkal másabb szavakkal fogalmazva. 

Katy: Mizu Avery? Milyen volt a buli? Nem baszta el Harry az egészet a mogorvaságával? :D


Nem tudom miért, de azt éreztem, hogy meg kell védenem Harryt. Nem mogorva. Hogy, ha valaki ellenszenvet vált ki valakiből, akkor persze, hogy nem kedvesen viselkedünk vele, de Harry nem volt gonosz. Csak utálta, ha Katy mindenbe beleszólt, és ha rondán viselkedett. Márpedig ezután az üzenet után sajnálom bevallani, de kinéztem Katyből, hogy ő gerjeszti Harryben a mogorvaság tüzét. Saját magának köszönhette, ha Harry így viselkedett vele. 
Nem írtam neki vissza.
Találkozok majd vele, akkor elmondom a véleményemet. Félre raktam az üzenet elolvasása után a telefont, és megnyugodtam, de legszívesebben elmondtam volna Katynek, hogy akit ő mogorvának titulált az mennyire jól érezte magát tegnap.
Nevetett. Táncolt. Beszélgetett. 
Mint, aki jól érzi magát. És igen! Harry jól érezte magát!
- Mind a ketten nagyon jól éreztük magunkat. - direkt használtam többesszámot. Így legalább érezhető volt az, hogy külön-külön is, és együtt, egymás társaságában is jól éreztük magunkat az esküvőn.
- Tom mondta, hogy Katy aggódott Harry miatt. - nevetett.
Kifújtam halkan a levegőt.
El kell majd beszélgetnem Katyvel.
- Nem volt semmi baj vele. Nem tudom miért aggódott.
- Katy csak nem akarta, hogy elrontsa az esküvőt.
- Jézusom! - sóhajtottam. Megdörzsöltem az orromat, és csak utána válaszoltam. - Miért rontotta volna el? Harry felnőtt ember, tudja hogyan kell viselkedni.
- Oké, ne akadj ki. - nevetett Will. - Én csak azt mondtam, amit nekem mondott Tom.
- Tudom, bocsi. De zavar, hogy ennyire leírják Harryt. Szerintem nem lenne képes más esküvőjét elrontani. Tomét sem fogja. A legjobb barátjának sosem okozna csalódást.
- Én nem ismerem őt annyira, de nem nézem azt ki belőle, hogy Tomot megbántaná. 
- Te megbántanád a legjobb barátodat, Will?
- Soha. Így nem. A szemébe mondom az igazat, de azt, hogy megbántsam a saját esküvőjén arra sosem lennék képes. 
- Na, látod. Harry sem. 
- És te sem. 
- Micsoda? - ráncoltam a homlokomat.
- Gondolom te sem okoznál csalódást a legjobb barátodnak. Vagyis úgy mondom, hogy így, ahogyan Katy gondolja. Hogy tönkreteszed az esküvőjét. 
- Soha. 
Azt Willnek nem kellett megtudnia, hogy nekem már négy éve nem volt legjobb barátom..
- Nincs kedved elmenni moziba? 
Oh..
Hát erre a kérdésre nem számítottam. 
- Ma?
- Igen. De csak ha nincs dolgod. 
- Meg kell csinálnom két esküvőre az ülésrendet. 
- Azt te csinálod?
- Megkértek. Bár azért nem szeretem megcsinálni, mert nem ismerem őket. Le van írva, hogy ki kinek a kije, illetve hogy ki van rosszban kivel, de akkor sem tudom, hogy kicsodák. Azért nem is szeretem ezeket megcsinálni. 
- Akkor mért vállaltad el?
- Mert megkértek. Mondtam, hogy miért nem akarom megcsinálni, de azt mondták, bíznak bennem. 
- Kár volt, mi? - kuncogott Will.
Elnevettem magam. 
- Határozottan igen. De nem érdekel. Majd legközelebb megcsinálják maguknak. 
- Legközelebb? Mikor? - Will szemtelen hangja vigyort csalt az arcomra. 
- Oké, tudod, hogy hogyan értettem. 
- Nem, nem tudom. 
- Will..
- Avery? - kérdezett vissza. 
- Hagyd abba!
- Mit? - nevetett. 
- Tudod hogyan értettem. Ha legközelebb majd lesz...
- Esküvőjük! - Will meg sem várta, hogy abbahagyjam a mondatot, a szavamba vágott és befejezte saját maga. 
- Neem! - kiáltottam fel. Will csak nevetett hangosan a vonal túlsó végén. 
- Úgy értettem, hogy ha lesz valami rendezvényük. 
- Például esküvőjük?
Képzeletben jól megcsapkodtam Will barna hajjal borított fejét. 
Lehetetlen egy alak!
- Will! - felröhögtem, hiszen már nem tudtam volna magamban tartani a nevetésemet. Olyan nem normális volt. 
- Mondjad. - kuncogott. - Vagy inkább azt mondd el, hogy eljössz velem moziba?
- Sok a dolgom. Hétvégén sok esküvőm lesz. 
- Átmegyek, segítek. Viszek kaját. Mit szeretsz?
- Mindent. 
- Mármint kaját? - éreztem a hangján, hogy telt ajkai kaján vigyorra húzódnak. 
Flörtölt velem. 
- Mindent szeretek Will, és mindent megeszek. 
- Oké, ez sok volt nekem. Most lerakom a telefont. Küldd el a címedet, és később ott leszek. 
Nevetve köszöntem el tőle, és nyomtam ki a hívást. Megírtam neki üzenetben a címemet, és félre raktam a telefont, hogy újra belemerülhessek a szervezésekbe. 
 Próbáltam, tényleg próbáltam megcsinálni az ülésrendet, de sehogyan sem sikerült. Már ittam kávét, több jegyzetet is csináltam, de mindig volt valami gikszer. A szülő nem a gyereke mellé került, az ősellenségek egymás mellett ültek..
Sosem szerettem ülésrendet csinálni, ezután meg még inkább utálni fogom. 
 Pitty. Pitty. 
Felkaptam a fejemet az életmentő készülékre, azaz a telefonomra, amely jelezte a bejövő üzenetet. 
Végre valami, amivel az agyamat kitudom kapcsolni. 
Harry volt az. Üzenetet írt. 


Harry: Szia. Mi újság? Kipihented magad?

Azonnal visszaírtam neki. Legalább eltereli a figyelmemet. 


Én: Harry, szia! Nem igazán sikerült, de majd pihenek, ha lementek az esküvők. :D


Harry: nem jó, ha nem pihensz. Kifogsz merülni. 


Én: amint lementek az esküvőim utána pihenek. 


Harry: de az csak jövőhéten lesz, Avery. Addig még számos esküvőt le kell bonyolítanod. Éjjel-nappal dolgozol. 


Én: Ma éjjel nem dolgoztam, mert buliztunk. ;)


Harry: Milyen igaz! Én még nem bírok kikelni az ágyból. 

A falon lévő órára néztem, aztán írtam Harrynek. 


Én: már délután 3 óra múlt!


Harry: elfáradtam! :D


Én: ennyire? :D


Harry: leszívott a sok tánc, és a sok ember. 


Én: még a végén megszereted az esküvőket!


Harry: az erős kifejezés. Azt akkor sem bírom, ha nyáladzanak az emberek.


Én: erről szól egy esküvő. 


Harry: és pont ez benne a legundorítóbb. 

Sóhajtottam. Miért ilyen makacs?


Én: még Tomékét kell kibírnod.


Harry: tuti elhányom majd magam, amikor Tom ledugja a nyelvét Katy szájában.

Nevetésben törtem ki, miután elolvastam az üzenetét. És mivel vizuális típus vagyok. Hát mondjuk azt, hogy megborzongtam az elém táruló képtől...


Én: oké, oké! Inkább ne részletezzük!


Harry: Szerintem se. Mert még idő előtt elhányom magam. Te most dolgozol? 


Én: Itthon, igen. Ültetési rendet kell csinálnom. 


Harry: Egy percet sem pihensz?


Én: a nagy esküvői csúcsforgalom előtt nem. :D de majd mindjárt fogok. 


Harry: Olvass könyvet, vagy nem tudom mit szoktak pihenő időben csinálni az emberek. 


Én: te nem szoktál pihenni?


Harry: én akkor konditerembe megyek, vagy futni. De te gondolom nem ezeket csinálod. 


Én: nem. Többnyire olvasok.


Harry: akkor rakd félre a telefont és olvass!


Én: lehet azt kéne, de gondoltam készen leszek addigra vele, amire Will ideér. De hát sorban befuccsolnak a terveim. 


Harry: Will?


Én: Igen. Aki ott volt a Hardban, tudod. Átjön és segít nekem. 


Harry: értem. Akkor jó munkát. 

Visszaírtam neki, hogy jó pihenést, de erre már nem érkezett válasz. Nem is értettem az utolsó mondatát. Ő mondta, hogy pihenjek, és jó munkát kíván?
Akkor most mi?
Dolgozzak vagy pihenjek?

~~~

- Nagyon otthonos és csajos a lakásod. 

- Köszönöm. - Will kezébe adtam az egyik tányért, amelyen az általa hozott olasz tésztaétel volt. 

Mivel nem voltam hajlandó dobozból enni, ragaszkodtam ahhoz, hogy tányérra rakjuk. Úgysem ő mosogat, nem igaz?

Leültem mellé, és kényelmesen elhelyezkedtem. 

- Szeretek itt lakni. Itt senki nem zavar, magam lehetek, és kikapcsolódhatok. 

- A saját lakás biztonság is. Én is szeretek egyedül lakni, de néha rossz is. Jó lenne, ha lakna velem valaki. 

- Nincs barátnőd?

- Nincs. - megrázta a fejét. - Szinglik táborát erősítem, amivel nincs baj, csak néha jó lenne, ha lenne velem valaki. 

Elmosolyodtam. 

- Vegyél egy kiskutyát. 

Will nevetett, majd vigyorogva a szájába tett egy falatot, megrágta, lenyelte, és csak utána szólalt meg. 

- Ahhoz nem lenne időm. 

- A barátnőhöz igen?

- Igen, mert elmehetek hozzá én is, és ő is hozzám. De a barátnőt nem kell többször levinni sétálni, nem pisil be, nem ugat. 

- De el kell vinni randizni, ahol sétálsz is vele, és ha ellenkezel vele, akkor hidd el, hogy ő is tud ugatni. - vigyorogtam rá, mire elnevette magát. 

- Jogos. És hogy haladsz az ültetési renddel?

- Szörnyen. Sehogyan sem jön össze. Amikor már azt hiszem meg van, átnézem és meglátok valami hibát. Volt, amikor nem ültettem a gyereket a szülője mellé! - nagyra nyílt szemekkel néztem Willre, próbáltam neki elmagyarázni, hogy mennyire menthetetlen az egész. Ő azonban csak ült, és próbálta elrejteni a nevetését. 

- Ne nevess! - böktem meg a könyökömmel az oldalát. 

A hatás nem maradt el. 

Azonnal elnevette magát. 

- Sajnálom. - vigyorgott. - Megesszük, hozol bort, én addig neki ugrok. 

- Nem. De a karrierem elején a cégnél csináltam szívatós munkát. 

- Micsodát?

 Mégis mi a fene az a szívatós munka?

- Tom kávét főzetett velem, el kellett mennem két naponta a papírboltba tollakért, és ha valami ülés volt, akkor nekem kellett megcsinálnom az ülésrendet. 

- Nem mindegy ki hova ül?

- Avery, ha valakik utálják egymást egy cégen belül, nem fognak egymás mellé ülni, csak ha muszáj. De az rád vet rossz fényt, hogy tisztában vagy a dolgokkal, de mégis mellé ülteted. Jobb volt nem játszani a tűzzel. És elég jól megoldottam az ültetéseket. - vigyorgott Will. 

- Tehát te valami ültetési rend mester vagy? 

- Személyesen. - vigyorogva felállt, és meghajolt. Az üres tányéromat elvette, és kivitte a konyhába. 

- Nehogy elmosd. Hagyd csak. Hozok bort, te addig állj neki. 

- A mesternek nem parancsolhatunk. - kacsintott rám. - De megyek is. - visszaindult a nappaliba, de én utána szóltam. 

- Mégis parancsolhatunk? - vigyorogtam. 

- Akadnak kivételes alkalmak. - vigyorgott, és elfoglalta a helyét a földön a papírhalom előtt. 

Két pohárba töltöttem bort, majd én is csatlakoztam és mellé ültem. Odaadtam neki a poharát. 

- Köszönöm. - összekoccintotta a poharát az enyémmel, beleivott a borába, majd lerakta az asztalra. 

- Szóval itt vannak az emberek, és az hogy ki kivel van rosszban. - mutatott a papírokra. 

Bólintottam. 

- És az is, hogy ki kinek a gyereke. 

Megint bólintottam, és ittam. 

Nem fogom én ezt az ültetési rend készítést józanul kibírni. 

- Akkor lássuk. - Will jobban a papírok felé hajolt, és tanulmányozta azokon az információkat. 

Én pedig őt tanulmányoztam. 

Barna haja enyhén oldalra volt szárítva, az arcára komoly gondolkodás ült ki, miközben elemezte a neveket és az utálom-jóban vagyunk kapcsolatokat. Homlokán összefutottak a ráncok, és ahogyan koncentrált, alsó ajkát beharapta. 

- Nem segítesz? - nem nézett rám, de vigyorgott. 

Tudta, érezte, hogy nézem őt. 

Elpirultam. Jesszusom!

- De, persze...

- Habár...ha azt vesszük már készen is vagyok. 

- Mi? - hangom magasabb volt a kelleténél. Nem lehet az igaz, hogy ő ilyen hamar végzett!

- Kész. - most már rám nézett, és még mindig vigyorgott. 

- Ennyi idő alatt?

- Tudod, ha nem bámultál volna annyi ideig, akkor tudnád, hogy mennyi idő telt el.. - csábosan mosolygott rám. 

Próbáltam az arcomat utasítani, hogy ne merjen elpirulni, de mindhiába...

- Igazából csak két családot meg kellett cserélni. Maradnak székek, így az a kisgyerek is letud ülni. - vigyorogva az orrom alá nyomta a kész, javított változatot. 

Eltátottam a számat. 

Hogy ez nekem nem jutott eszembe!

- Azta...

- Most már imádom Tomot, hogy megcsinálta velem a szívatós munkát. - nevetett.

- Fantasztikus vagy! Köszönöm! - szélesen mosolyogtam. 

- Igazán szívesen. De akkor most mennem is kell? Végeztünk és lelépek? Mert, akkor még átkuszálom a dolgokat. - nyúlt a lapok után, de én elhúztam és magam mögé dobtam a kanapéra. 

- Nem-nem! - nevettem.

- A franc..akkor most mennem kell?

- Ott van a megbontott vörösbor. 

Will elmosolyodott, és közelebb hajolt. 

- Azt hiszem ennek az ajánlatnak nem tudok ellenállni. 

Megfagyott bennem a levegő és a szó is. 

Nem tudtam mit mondhattam volna.

Leblokkoltam, a szívem eszeveszetten vert az izgatottságtól.

Néztem a szemeit, amik elsőnek mélyen a szemeimbe fúródtak, majd tekintete az ajkaimra vándorolt. 

Szentséges ég!

Újra felnézett a szemeimbe, mint aki engedélyt várt arra, hogy megtehesse azt, amit megakar.

Akaratlanul is az ajkaira néztem, mire ő még közelebb hajolt, szemeit le sem véve ajkaimról, amik a célpontjai voltak.

Gyorsan lélegeztem, és csak a száját néztem, miközben egyetlen egy mondat zakatolt a fejemben:

"Megfog csókolni!"