7. rész ~ Szavak és mondatok

Voltak egy kis laptop gondjaim, de már megoldódott, így megírtam nektek az új részt! :)

Kíváncsi vagyok a véleményetekre. ;)

Iratkozzatok fel, kommenteljetek, hogy tudjam, hogyan tetszett. ♥

Sok puszi: Szandi. ♥

Avery Johnson 

Néhány dolgot az életben fontos mérlegelnünk. Megéri-e vagy sem. Biztos, hogy jól döntünk, ha rábólintunk? Biztosan nem fogunk utána semmit sem megbánni?

Ne hozzunk elhamarkodott döntéseket, mondják az okosok, és szinte biztos vagyok benne, hogy volt már ezeknek az illetőknek olyan pillanatuk, amikor nem gondolkodtak, csak cselekedtek, és utána mindent megbántak. 

Én voltam az emberiség azon táborába tartozó lány, aki inkább mindent ezerszer átgondolt, mintsem bármi hülyeségbe belekeveredjen. Ezt foghatom a neveltetésemre, mert a szüleim megtanítottak arra, hogy úrilányként bizony sosem járhat először a szám. Ha valakit elakarok küldeni a francba, akkor azt ne mondjam ki azonnal, hanem gondoljam át. 

Így sosem küldtem el senkit sem jó messzire, hanem illedelmesen rámosolyogtam, és odébb álltam. 

De ez talán rossz is volt..

Hiszen, ha nem mondom ki, ami a szívemet nyomja, akkor hogyan szabadulok meg a súlytól, a tehertől? Hogyan válhatna a lelkem szabaddá, ha magamba tartom a véleményemet?

Mindent gondoljunk át, de, ha valamit ki akarunk mondani, azt mondjuk ki, és ne tartsuk magunkba. Mivel engem így neveltek, sajnos nagyon nehéz arra ráállnom, hogy ne csak a menyasszonyokkal legyek teljesen őszinte. 

- Ez olyan nehéz kérdés volt? - Harry nevető hangja volt az, ami visszahozott a valóságba, ahol igenis választ kell adnom a kérdésére. Pontosabban arra, hogy sétálnék-e vele?

Minek?

Ez volt az első, amit legszívesebben megkérdeztem volna tőle. Mért akar ő velem sétálni? Nem kedves, hanem inkább egy ki ha nem én típusú srác. Mért akarnék én vele több időt tölteni? 

De mi bajom lenne, ha elmennék vele pár métert sétálni, és vissza?

Nem közveszélyes, legalábbis reméltem, hogy azt Katy közölte volna velem. 

- Nem, nehéz kérdés, csak nem tudom, mi ez a hirtelen kedvesség. - megdörzsöltem az orromat, bosszúságomat visszafogva. A szalonban még undorítóan macsósan viselkedett, most meg pitizik? 

Mire ez a nagy változás? Talán Will hozta így őt ki a sodrából?

- Te vagy az esküvőszervező, én a vőlegény legjobb barátja. Nem lehetünk rosszban? Sorstársak vagyunk. 

- Igazán? - összefontam a karomat, és felhúztam a szemöldökömet. - Miért lennénk mi sorstársak?

- Mind a kettőnket kikészít az ifjú pár. - tárta szét a karjait, jelezvén, hogy ennyire egyszerű volt a kérdésemre a válasz. 

Akaratlanul is elmosolyodtam, bár nem értettem vele egyet. 

- Maximum téged készítenek ki. Nekem nincs velük semmi bajom. 

- Mert még nem ismered őket régóta. Na, majd egy hónap múlva mondd ezt. Más lesz a véleményed. - vigyorgott.

- Miért vagy ilyen negatív? 

- Ez nem negatív hozzáállás, Avery, hanem csupán az, hogy mind a kettőt elég jól ismerem. 

- Hallottam, hogy te hoztad össze őket. 

- Igen. - bólintott. - Már meg is bántam. - nevetett, de aztán megrázta a fejét. - Na, jó nem. Jó páros, csak nagyon idegesítőek néha. 

- De miért?

- Turbékolnak állandóan, és ömlengenek. A hányinger kerülget sokszor tőlük. 

- Ha majd te is szerelmes leszel, akkor nem ezt fogod gondolni. 

- Nem is fogok így ömlengeni. - vigyorgott, mire én is elvigyorodtam. 

Szerintem Tom sem volt egy lágyszívű fiú régebben, ő is az a minden csajt megakart kapni kategória lehetett, amilyen Harry most. És lássunk csodát? Tom megtudott változni Katyért, a szerelemét. 

- Ők sem ömlengenek, csupán szerelmesek. 

- Ugyanaz a két dolog, nem? - nevetett fel hangosan. 

Hát nem igazán... Gondoltam magamban, de inkább meg sem szólaltam. Nem fogok leállni vele veszekedni. Ilyenben nem. 

- Te ömlengtél? Voltál már szerelmes, vagy az vagy most is? - nézett a szemeimbe. Hirtelen lefagytam a kérdésétől, a számról eltűnt a halvány mosoly, és pár pillanat kellett ahhoz, hogy újra összeszedjem magam. 

Erre sosem kaphat választ. 

- Nincs senkim. - tértem ki a lényegre, hiszen ismerve a férfi logikát, úgyis erre volt kíváncsi. - És nem is akarok járni senkivel. - folytattam tovább. 

- Mégis miért nem? 

- Mert félek, hogy olyan idiótát fognék ki, mint te. 

Hangosan felröhögött, én pedig csak megforgattam a szemeimet. 

Olyan egy önelégült, arrogáns...

- Ezek kemény szavak, Avery. Nem is értem mért bántasz. Sosem bántottalak. 

- Csak muszáj letörni a szarvaidat, még mielőtt azt hinnéd, hogy azok olyan nagyok. 

- Hidd el.. - fordult felém. - nekem csak egy szarvam van, de az hatalmas. - kacér, féloldalas mosolyt villantott rám. Visszafogtam a szemforgatásomat, hiszen nem szeretnék semmilyen szemfájdalmat összeszedni egy ilyen alak miatt. 

- Undorító vagy.. - sóhajtottam, és elfordítottam róla a tekintetemet. 

- Azért, mert őszinte vagyok? - tárta szét a karjait. - Akkor legyek undorító, de hidd el, hogy csak az igazat mondom. 

- Jól van, oké. 

Remélem ennyi elég volt neki ahhoz, hogy rájöjjön, nem akarom folytatni ezt a témát. 

- Nem válaszoltál a kérdésemre. Voltál már szerelmes?

- Nem gondolod, hogy egy kicsit személyes kérdéseket kérdezel? Egy napja sem ismerlek. Még jó, hogy nem azt kérdezed meg, hányas melltartót hordok!

 Elvigyorodott, aztán felelt. 

- Azt nem megfogom kérdezni. Azt megfogom nézni. - kacsintott az önelégült mosolyával kísérve. 

Összeszűkült szemekkel néztem rá. 

- Tudod mit, hagyjuk inkább. - fordultam a kocsim felé. - Nem vagyok hajlandó ilyen emberekkel kommunikálni, akiknek csak az jár az eszükben, hogy a velük beszélgetni leálló nőket hogyan tudnák...

 Harry a karom után nyúlt, és visszarántott magához. Kirántottam a kezemet a kezéből, és hátrébb léptem. 

- Oké, sajnálom. - sóhajtott. Az arcán látszott az, hogy komolyan gondolta a szavakat. Sajnálta. 

- Nem leszek egy farok. Eküszöm. - jobb tenyerét a szíve felé fektette, míg a másik kezét felemelte, jelezvén, tényleg esküszik arra, hogy nem fog nyomulni. 

- Szebben én sem tudtam volna megfogalmazni, milyen vagy valójában. - bólintottam. - Utolsó esély. Még egy disznó szó, és hazamentem. 

- Oké. Tényleg bocs. 

- Rendben. 

Egyikünk sem szólt semmit, csak álltunk egymás mellett, és mint a kis kamaszok, azt sem tudtuk miről beszéljünk. 

Én azt éreztem, hogy zavarban vagyok. Harry valószínűleg csak annyit érzett, hogy tetszett neki a jelenet, miszerint zavarba hozhat azzal, hogy nem szólal meg. 

Ha nem fog megszólalni pár másodpercen belül, biz' Isten hazamegyek!

- Jól van. Kezdjük az elején, mit szólsz? - felvontam a szemöldökömet. - Harry Styles vagyok. Nem nyomulok, kedves vagyok, és az enyém London egyik legjobb klubja, a Hard. 

 Elmosolyodtam, és elfogadtam a felém nyújtott kezét. Tenyerem lágyan simult az ő érdes, nagy kezébe. A kis tenyér a nagy tenyérbe...

- Avery Johnson. Utálom, ha valaki nyomul, kedves vagyok, és az egyik legjobb londoni esküvőszervező vagyok. - vigyorogtam Harryre, hiszen egy kis konvertálással, de ugyanazokat mondtam el, amit ő. 

Felnevetett, megrázta a kezemet, majd elengedte. A kezem lomhán hullt a testem mellé. 

- Örülök az ismertségnek London legjobb esküvőszervezője. 

- Szintúgy, London legjobb klubjának tulaja. 

- Egyik tulaja! - javított ki feltartott mutatóujjal. 

- Pardon. - bólintottam. - Egyik tulaja. 

- Ne feledkezzünk meg Tomról. 

- Úgysincs itt. - kuncogtam. Szélesen vigyorogni kezdett. 

- Na, ez már tetszik. Ha nincs itt, kibeszélhetjük. Néha szörnyű tud lenni. - sóhajtott, és megrázta a fejét. 

- Mint te? - mosolyogtam rá bájosan. 

Nevetése visszhangzott a levegőben. - Tiéd a pont, Avery. 

- Szóval gyerekkorotok óta ismeritek egymást?

- Igen. Egymással szemben laktunk, ők odaköltöztek Holmes Chapelbe. Mint, ahogyan meg van írva, a két srác találkozik, beszélgetni kezd, és nagyon jóba lettek. Öt évesek voltunk, amikor találkoztunk. 

- Hűha. Az nem kevés idő... - kérdőn néztem rá, hiszen nem tudtam mennyi idős. 

- Tizenkilenc év. - vigyorgott. - Huszonnégy vagyok most. 

- Óha. És már a tiéd egy ilyen menő klub? Hogy csináltad?

- Kitartással. - kacsintott. - Illetve tanulással. 

- Mit tanultál? - Katy már fecsegett el egy kis részletet, miszerint Harry igencsak okos volt, és üzleti főiskolára jelentkezett. De vajon csak jelentkezett vagy ott is tanult? Hiszen a kettő még nem ugyanaz. 

- Üzleti főiskolára jártam. Nem akarok szerénykedni, de elég jól ment, mert érdekelt. Volt pár vizsga, amire nem is tanultam, mert az órán mindent megjegyeztem. Lekötött, és mivel akkor már Tommal tudtuk, hogy megakarjuk csinálni a klubbot, tettem is azért, hogy sikerüljön. 

- Tom nem ezt tanulta?

- Én gazdálkodás és menedzsmentet, Tom pedig pénzügyet tanult, de ő később még tovább ment vezetés és szervezésre. Egy kicsit okosabb nálam. - nevetett fel. 

- Nem hinném. Szerintem mind a ketten elég okosak, és ügyesek vagytok, ha ezt tudjátok csinálni, mármint elvezetni egy ilyen sikeres helyet. - rámosolyogtam. Tényleg így is gondoltam. Azt nem tanítják az egyetemen, hogy hogyan lehet egy helyet ilyen sikeressé tenni, és elérni, hogy az emberek visszajárjanak, és ne unjanak rá. 
Kell a hit, és az elszántság ahhoz, hogy a nehezebb időkben is pozitívan álljunk a dolgokhoz. Bár alig hiszem, hogy a Hard életében volt nehezebb idő..

- Megdolgoztunk a Hardért, keményen. - vigyorgott a saját szóviccén, mire én akaratlanul is elnevettem magam. 

Lehet tévedek és nem is olyan rossz fej gyerek ő?
Csak egy-két élethelyzetben más-más oldalát mutatja meg?

- És neked hogyan jött ez az egész esküvőszervező szakma? - kérdezte. 

Összeszedtem az agyamban a szavakat, és mivel megtanították, ezért gondolkodtam, mielőtt beszéltem volna. 

Az igazat úgysem mondhattam el neki..

Egy nagy képzeletbeli levegőt vettem, és válaszoltam. - Régóta szerettem volna az lenni. Amolyan gyerekkori álom. - elmosolyodtam azon a képen, amikor még az életem normális volt, hét éves voltam, anyukám menyasszonyi ruhájában, ami persze jóval nagyobb volt nálam, lépdeltem le a lépcsőn, eljátszva azt, hogy én vagyok a hercegnő, akit lent vár a lovagja, azaz az apukája. 

- És azt valósítottad meg.. 

- Igen. - bólogattam. - Meg szerettem volna jót tenni az emberekkel. 
- Miért?
- Azért, hogy segítsek nekik megvalósítani az álmukat. Minden lány mesés esküvőről álmodik azzal a férfival, akit nagyon szeretnek. És azt akartam, hogy ez miattam valósuljon meg. 
- Te nem álmodsz mesés esküvőről? 
Hmm. Milyen jó lenne, néha valakivel mindent megosztani.. Lekuckózni a kandalló elé, egy bögre teával, és mindent elmondani, mindent felidézni, ha fájó emlék, ha nem. Csak mesélni, és mesélni, amíg ki nem jön az összes düh, feszültség, bánat, ami nyomja az ember szívét, már négy éve...
- Mindenki arról álmodik, Harry. - mosolyogtam rá. Ha nem is mondhattam el neki az igazat, attól még egyértelmű választ adhattam neki. 
- Mármint minden lány, mert szerintem a pasik leszarják az egészet. - nevetett.
Ó, igen.. a tipikus menő csávó!
- Nem éppen, mert valamelyik pasi nagyon is ötletgazdag és szeretné, ha a menyasszonyának könnyebb lenne. Valamelyik vőlegény volt, hogy egyedül jött egy csomó megbeszélésre, mert a menyasszonya babát várt, és nem akarta, hogy mindenben idegeskedjen. Én szerintem ez nagyon, nagyon kedves dolog volt a részéről, és a végeredmény pedig ugyanolyan volt, mint amit a menyasszony megálmodott. Sőt. Még csodálatosabb. 
- Vannak nyálas pasik. - forgatta meg a szemeit. 
- Mi a bajod az esküvőkkel? -néha kihallottam a hangjából a pesszimista hozzá állást, főleg látszott az ellenszenve a ruhaszalonban, délután. Ki lehetett venni a mimikájából, a testbeszédéből, hogy neki ehhez az egészhez aztán égvilágon semmi kedve. 
- Csöpögősek, és nyálasak. Semmi értelmük nincsen, csak az, hogy milyen giccses lehet az egész. Egyszer van ilyen, de mégis mekkora feneket kerítenek neki. 
- Pontosan ezért. - tártam szét a karjaimat. - Mindenki azt szeretné, ha a legszebb és a legboldogabb lenne az a napja. Mert ez az egy van belőle. 
- Egyszer diplomázunk, egyszer van keresztelőnk, még sincs akkora feneke az egésznek. 
- Szerintem igen. Neked nem volt nagy buli, miután lediplomáztál?
- De nem akkora, mint egy esküvőn. 
- Ne keverd össze a kettőt. Az esküvő egy nagy dolog, ahol két család egyesül, ahol lányból és fiúból, feleség valamint férj lesz. Ez az egész nyálas dolog, ami egész életedben elkísér, ami után már minden más lesz. Nem te leszel, és nem ő lesz, hanem Ti lesztek. Ketten, együtt. Egy család. A képeket, videókat az unokák is visszanézik, és büszkék lesznek a nagyszüleikre. 
- Főleg, ha ugyebár válás lesz a vége..
- Ha ilyen negatívan állsz hozzá, neked sosem lesz esküvőd. - bosszúsan megráztam a fejemet. Nem lehet igaz, hogy valaki ilyen negatív legyen bármivel kapcsolatban!
- Adja úgy az ég. - vigyorgott. - Egy vagyonba kerül, plusz a csaj hisztijét elviselni..
- Majd megváltozik a véleményed. 
- Miattad lehet megváltozna a véleményem.. - vigyorgott pimaszul. 
Komoly erőfeszítésembe telt, hogy ne vágjam pofán. Olyan szörnyen gyorsan feltudott bosszantani..
- Megint felhúztalak, igaz?
- Mégis miből jöttél rá? - csattantam fel, és a lábammal még dobbantottam is egyet a nyomatékosítás kedvéért.
Jól, van Avery...Le kell nyugodnod, mert ha nem, vér fog folyni...
- Oké-oké, sajnálom. Inkább állapodjunk meg abban, hogy nincs több téma az esküvővel kapcsolatban. Engem kiakaszt a téma, téged pedig pontosan a hozzáállásom akaszt ki. 
- Igen, ez határozottan jó ötlet. - fújtam ki egy nagy levegőt, amivel reméltem, minden az utóbbi percben összeszedett feszültség, távozott. 
Ember így még nem bosszantott fel, mint Harry..
- Hű, látom elég ideges lettél. - tárta maga elé a kezeit védekezésképpen. 
- Igen...mert sosem találkoztam olyan emberrel, aki ennyire a maga feje után ment volna. 
- Milyen jó, hogy engem megismertél, ugye? - vigyorgott szemtelenül, majd nevetni kezdett. - Olyan kis könnyen bosszantható vagy. 
- Szerintem mind a kettőnknek jót tennél, ha pár percre csendben maradnál. - elfordítottam a tekintetemet, és inkább a környező házakat szemléltem, mintsem Harryt..
Borzalmas egy alak!
Hogy lehet valaki ennyire előre néző, és hogy lehet olyan, aki nem tágít semmiből? Miért nem tud jobbra is és balra is nézni? Miért nem engedi azt, hogy valaki megmutasson neki dolgokat?
Vajon őt is érte sérelem az életében, ami után úgy döntött, bezárkózik?
Volt egy barátnője, aki tönkre tette? Esetleg onnan ez a nagy esküvővel kapcsolatos ellenszenv, hogy a lány faképnél hagyta az oltárnál?
Vagy nem is ment el az esküvőre?
Vagy talán elvált? De huszonnégy évesen elég durva lenne, ha elvált férfi lenne...bár kitudja? Olyan titokzatos, utálja az esküvőket, nyálasnak tartja. Honnan tudja milyen egy esküvő, ha neki még nem volt?
Jól van, oké. Le kellett magamat állítanom, mielőtt még túl messzire szaladna a képzelőerőm. Nem érdekel. Ha valaki nem szereti az esküvőket, akkor nem szereti. 
Nem lehet senkire semmit ráerőltetni. 
Lenyugodtam, és hagytam, hogy az agyam magától lökje ki a következő szavakat, mondatokat a számon keresztül. 
- Miért pont klub? Miért nem kávézó vagy étterem? 
- Tom ötlete volt. - kezdte. - olyan helyet szerettünk volna, ami fiatalos, ahol mindenki kiélheti úgymond a vágyait. Nekünk is gyerekkori álom volt. Sokszor beszéltünk arról, hogy főnökök leszünk, lesz egy bulizóhelyünk, ahol összeülhetnek az emberek, piálhatnak, és élvezhetik az életet. Olyan helyet szerettünk volna, aminek a neve hallatán az emberek tudják, hogy igen, ezt ők vezetik, és ami által a nevünk magaslatokba lesz repítve, emlékezni fognak ránk. Reméljük sikerült ezt elérnünk, habár ahogyan mutatják a mutatók, igen, sikerült. 
  Megértem a büszkeségét. 
Ki ne lenne arra büszke, hogy a klubja a város legjobbja? 
- Honnan jött ez a vörös szoba? - ha már megnyílt nekem, akkor nem hagyom, hogy egyhamar kicsússzon a karmaim alól. Kérdezem, ameddig lehet, ameddig hagyja. 
- Hány olyan van, amikor egy páros elmegy bulizni, de a csajszi mini ruhája totál elveszi a pasija eszét, és egész éjjel mást sem akar, mint végre lehámozni róla azt a ruhát? Pont ezért találtuk ki ezeket a szobákat. Ha a pasi nem bír magával, becipeli a lányt, és azt csinálnak, amit csak akarnak, nem látja, és nem is hallja őket senki. 
- Bejött az embereknek? 
- Nagyon. - vigyorgott. - egy pár bejött a klubba, buliztak egy kicsit, felmentek a szobába, és fent töltötték az este hátralévő részét, amíg be nem zártunk. Akkor jöttek le, amikor már mindenki elment. Mi voltunk ott a dolgozókkal, a csaj remegő lábakkal, kócosan, de kielégülve jött ki, a srác is izzadt volt, de vigyorogtak, mint a tejbe tök. Hat órán át csak szexelni, hát kinek ne jönne be? - vigyorgott szélesen. 
  Jóságos ég! Ki bírna hat órán keresztül szexelni? Orgazmusok sorozatát átélni?
- Mindenki le volt döbbenve a látványukon. - nevetett Harry. - Még én is, és Tom is, de adtak busás borravalót, és a srác elmondta, már most imádják ezt a helyet. Azóta többször tartottak nálunk szexmaratont. 
  Eltátottam a számat. Nagyon nagy lepedő akrobaták lehetnek..
- Hidd el, Avery. Ha valakivel jó a szex, azzal biztosan ki lehet bírni hat órán keresztül kisebb szünetekkel. - vigyorgott. 
- Te már próbáltad?
- A vörös szobát? Még nem, de nem is fogom. Nincs kivel bemennem oda. 
- Nem a vörös szobát, hanem a hat órás szexet. 
- Azt sem. De, ha megtalálom a személyt, akkor az biztos, hogy berángatom a vörös szobába, és hat órán keresztül csak falom a testét. - kacsintott kacéran.
Elöntötte a testemet a forróság, és a bizsergés, ahogyan belegondoltam, hogy mi lenne, ha engem citálna be a vörös szobába, ahol aztán a testem minden kis pontját végig csókolgatná...
A bizsergés a lábaim közé vándorolt, kellemes melegséggel elárasztva ott lent. Nagyon sürgősen ki kellett vernem a fejemből azokat a képeket, amik az agyamba kúsztak. 
Én, és Harry..
..a vörös szobában..
..hat órán keresztül. 
Jaj, te jó ég!

- Na, látod, hogy nem nehéz ez. - Harry hangja olyan hirtelen hozott vissza a való világba, mintha egy vödör vizet öntöttek volna a nyakamba.

- Micsoda? - a hangom megakadt, ahogyan próbáltam elűzni az agyamból a képeket. 

- Velem sétálni. - kacsintott szélesen vigyorogva. 
Az erotikus képekből felocsúdva rájöttem, hogy egész végig, és még most is Harryvel sétálok a parkolóban...