6. rész ~ Folytatás

Avery Johnson

Nagyot szippant, kifúj. 

Nagyot szippant, kifúj. 

Nagyot szippant, kifúj. 

Nagyot szippant, kifúj. 

A menyasszonyoknak tanított légzési technika, amely megnyugtatja az idegeiket, rajtam nem igazán volt hatásos. Akárhányszor szippantottam be mélyen a levegőt, és engedtem ki, nem tudtam lenyugodni. 

Hogyan lehet valaki ekkora...ekkora tapló?

Elhiszem, hogy mostanság a férfiak többségébe nagyon kevés jó modor, és kedvesség szorult, de hogy ennyire bunkók és arrogánsak legyenek? A szülők nevelték így fel őket, vagy ez már valami berögzült állapot? 

Ahogyan ott állt előttem, azzal a borzasztóan nevetséges vigyorával, amit legszívesebben letöröltem volna az arcáról, komolyan mondom, a rosszullét kerülgetett..

Pedig, amikor kiszálltam az autóból, és Katy megölelt, figyelmeztetett, hogy itt a szörny, azaz Harry. A külső leírásokból, amit kaptam a fiúról, már az út túloldaláról felismertem. 

Nem tűnt bunkónak. 

Sőt. 

Barna, a nyakáig leérő kusza fürtjei, határozottan azt a benyomást keltik az ember lányában, mintha azok a tincsek azt sikítanák, hogy "Túrj belém! Mélyen!"

Nem is értettem mire fel az a sok rossz szó, amit Katy mondott róla, amikor egy aranyos, kedves srác állt ott, féloldalasan mosolyogva. Gondolhattam volna azt is, hogy "Wow! Nem semmi!"

Zöld szemei voltak azok, amikbe ha sokáig néz valaki, talán örökre azoknak a pillantásoknak a fogságában marad, hiszen mélyek, és smaragdzöldek. 

Gyönyörű pillantása volt. 

Bevallom, megnéztem őt, de persze az embertömeg miatt csakis finoman, óvatosan futtattam rajta végig a tekintetemet. 

Külsőleg teljesen megnyerő volt, hiszen magas volt, hosszú lábait egy szűk farmerbe rejtette, amiről soha nem gondoltam volna, hogy ilyen jól áll valakinek. Egy fehér inget viselt még, amin felül pár gombot nyitva hagyott, felfedve valamilyen mintát a mellkasán. Ha azt nézegettem volna, hogy az milyen minta, akkor biztosan lebukok. 

Tehát összességében egy nagyon jó megjelenésű, szép fiú volt. 

És ez a véleményem addig tartott, amíg nem szólalt meg..

Utána eltűnt a szemeim elől az egész teste, a szemei, a haja, és csakis az maradt meg bennem, hogy mekkora egy önelégült bunkó!

- Avery! - Katy, aki nagyon buzgón vetette bele magát az öltönyök kiválasztásába, mellém állt, és megfogta a karomat. 

- Tessék? - rá irányítottam a figyelmemet, és hagytam, hogy a Harry körüli gondolataim, mint egy lufi, kipukkadjanak. 

Még azt sem érdemli meg, hogy elgondolkodjak azon, miért ilyen ostoba. 

- Mit csinált Harry? 

 Jaj, Katy!

Hát tényleg hallgatnom kellett volna rád, és elhinni neked, amikor azt mondod, hogy Harry a szörny, mert ez fejezi ki a legjobban annak a fiúnak a leírását. 

- Önelégült. - vontam meg a vállamat, mert nem érdekelt. 

Ez a fiú egy percre felkeltette a figyelmemet, de aztán egy perc alatt minden képet, ami arról szólt, hogy nem olyan rossz ő, le is rombolt. 

Katy nevetett, és belém karolt. 

- Így igaz. Harry nem az a fajta, aki megérdemelné azt, hogy rá fordítsuk az energiánkat. Elsőnek aranyos, de aztán elviselhetetlen. 

- Mit kell neked átélned? - együtt érzően néztem rá. 

Szegény lány...amióta csak ismeri Tomot, azóta Harryt is ismeri. 

Kuncogott, és arrébb húzott az egyik kanapéhoz, ami távolabb volt az öltönyt próbáló férfiaktól, és a sürgölődő eladóktól. 

- Ha hiszed, ha nem, Harry hozott össze engem Tommal. 

  Eltátottam a számat. 

Döbbent arckifejezésemet látva, Katy nevetni kezdett, és a kis asztalkáról elvett pár szem sós mogyorót, amit a szájába dobott. 

- Most csak viccelsz...

- Nem-nem. - kuncogott - tényleg Harrynek köszönhetem azt, hogy ismerem Tomot.

- De hát.... -  megráztam a fejemet, hogy visszatérjek a sokkból. 

- Hogyan? - fejezte be helyettem Katy a gondolatmenetet. 

Bólintottam, ő elmosolyodott, és láttam, ahogyan gondolatban visszacsöppenünk évekkel ezelőttire. 

- Harryvel ugyanabba a gimibe jártunk. Ő egy évvel fiatalabb nálam, de voltak bulik, amiken ő is és én is ott voltunk. Soha nem voltunk köztünk semmi. Tényleg, akkor nagyon jó fej volt, nem hajtotta a csajokat, sőt nem is foglalkozott velük. Komolyan mondom Avery, hogy Harry a gimiben jó fiú volt. Ő volt az az aranyos fiú, aki mindenkinek segített, de neki általában soha, senki. - sóhajtott. Jobban felém fordult. - Voltunk egyszer egy bulin, és beszélgettünk. Akkor mondta, hogy másnap jön a legjobb haverja Holmes Chapelből. - Katy arcán egy szerelmes, boldog mosoly terült szét. Erre én is elmosolyodtam. - Harrynek sokat segítettem a gimiben, jegyzetekkel, régi órai munkákkal. Sokat tanult, mert beakar jutni a legjobb  üzleti főiskolára. De elkanyarodtam a témától. - nevetett. Azonban nekem felkeltette a figyelmemet, amit mondott. 

Harry ilyen okos volt? Üzleti főiskola? Semmi csaj?

Visszazökkentem a szalonba, mert Katy újra folytatta a mesélést. 

- Megkérdezte, hogy nem-e akarok velük elmenni valahova, mármint vele és Tommal. Mivel Harry aranyos volt, azt gondoltam a haverja is az, így belementem. Na, meg már vágytam egy férfi testre. - kuncogott, haját a füle mögé tűrte. - Moziban találkoztunk. De őszintén elmondom neked, hogy Tomnál nagyobb faszkalapot még nem láttam! - nevetett. - Persze, az már a múlt, de borzasztóan nyomult. Harry mindig mondta neki, hogy hagyja már abba, és ne másszon rám, azonban süket fülekre találtak szavai. Tom nyomult, de én engedtem, sőt belementem a játékba. Mozi közben a combomon volt a keze, és nem löktem el, pedig akkor ismertem őt még csak 1 órája! - nevetve két tenyere közé fogta az arcát. Mindig is jól gondoltam, hogy Katy bevállalós csaj. 

- Elmentünk egy klubba bulizni. Tom ott is nagyon rám telepedett, ám más lányokat is megnézett, ami nem tudom miért, de rosszul esett. Azt akartam, hogy csak rám figyeljen, hogy csak engem lásson, így egy kicsit játszottam vele. Találomra odamentem egy fiúhoz, és táncolni kezdtünk. A srác megcsókolt, én pedig hagytam. Miért ne? Hányan csináljak... - legyintett. - De Tom ott termett, és elhúzott onnan, miszerint ne merje még egyszer megcsókolnia a barátnőjét! - kitágultak a szemei, mint aki még mindig nem hiszi el, amit egyszer már átélt. Nevetni kezdtem, és izgatottan vártam, hogy folytassa. - Tom visszahúzott az asztalunkhoz, ahol Harry csak vigyorgott. Ő már akkor tudott mindent. Legszívesebben megvertem volna, amiért azzal a tapló haverjával megismertetett, de a buli után Tom elhívott sétálni, amit én el is fogadtam, és akkor olyan más volt. Nem nyomult, nem csinált semmit, csak megfogta a derekamat, és beszélgettünk. És tudom, hogy őrültség, hiszen pár órája ismertük egymást, de én már akkor, ott, belé szerettem. 

  Elmosolyodtam. Katy megváltoztatta Tomot, vagy Tom változott meg Katy kedvéért. Ki tudja? De tény, hogy nagyon jó párost alkottak ketten, és nem is lehetett volna szebb a kapcsolatuk, mint amilyen most.

- És utána? - kérdeztem kíváncsian, hiszen ha már eddig elmesélte, akkor a lényeget ne hagyja ki. 

- Egy hónapig randiztunk, amikor aztán megkért, hogy legyek a barátnője. Amekkora tuskónak ismertem meg, olyan aranyos, és kedves volt később. - mosolygott. - Ekkor voltunk mind a ketten tizennyolc évesek. Most vagyunk huszonnégyek. Ez a hat év volt életem legjobb éve, és tudom, hogy még csak most jön a java. - mosolygott

- Hogyan változott meg? - olyan kíváncsi voltam, mint egy kisgyerek. 

- Csak úgy megtörtént. Talán el kellett neki hinnie, hogy nem rossz ember ő. És ehhez én is kellettem, aki megmutatja neki a jó dolgokat. - mosolygott. - De ez egy már egy másik történet, egy másik könyv. 

 Talán igaza volt Katynek. Ha valaki nem tudja meglátni az élet szép oldalát, akkor meg kell neki mutatni, mert minden embernek szüksége van a boldogságra, akkor is, ha foggal-körömmel harcol az ellen, hogy ne kelljen boldognak lennie. 

Lehet csak Harrynek is erre van szüksége?

 Látni az élet napos oldalát? 

Valaki, aki mellette áll, és segít neki boldognak lenni? 

Mosolyogni, nevetni?

Vajon én is megtudnám neki ezeket mutatni?

~~~~~~~~~~

- Oké bébi, állj le. - Tom nevetve ölelte magához menyasszonyát, aki totálisan felpörgött annak okául, hogy sikerült kiválasztani mindenki öltönyét.

- De olyan jól fogsz kinézni. - nyomott egy csókot vőlegénye szájára. 

Elmosolyodtam. Véleményem szerint, ők még mindig a kis tizennyolc éves kamaszok, akik boldogok, vidámak, és szerelmesek. 

- Mindig jól nézek ki. - Tom vigyorogva kihúzta magát. Katy és Harry is megforgatták a szemeiket. 

- Nekünk egy élmény volt ez a vásárlás, de most hazamegyünk. - Steve megölelte a fiát, majd Katyt is.

- Sziasztok. - Julia egy szoros, anyai ölelésbe vonta Tomot, aki szintén ugyanolyan szorosan viszonozta. 

- Most elmegyünk egy kicsit iszogatni, de minden rendben van, anya. Szeretlek. - megpuszilta, és eltolta magától édesanyját. 

- Én is szeretlek. - Julia nyomott egy puszit az arcára, majd Katyt is megölelte. - vigyázz magadra. - mosolygott.

- Vigyázok, és a fiadra is. - Katy megpuszilta leendő anyósát, majd elhúzódott tőle.

- Ő úgysem tud magára. - Juliával együtt mindenki nevetni kezdett. 

- Anya! - Tom felháborodottan nézett anyjára. 

Steve és Julia nevetve mentek az autójukhoz, amibe miután beültek, el is hajtottak. 

A többiek, akik a ruha próbára jöttek már elmentek, így csak én, Tom, Katy, Harry, és Tom egy másik haverja Will maradt ott. 

- Akkor hova menjünk? Hard? - nézett Tom a társaságra, köztük rám is.  

Amikor percekkel ezelőtt elhagyta az a mondat a száját, hogy most elmegyünk iszogatni, már akkor sem értettem. De hát délben is elmehetnek iszogatni. 

- Szerintem az jó lesz. Már, ha Harry beenged. - Katy felhúzott szemöldökkel nézett Harryre. 

- Úgyis te fizetsz. - vonta meg a vállát az említett fiú vigyorogva.

- Hahaha. - Katy megforgatta a szemeit, odalépett Harryhez, és belebokszolt a felkarjába. - Barom. 

- Én is szeretlek. - nevetett Harry. 

- Akkor induljunk. Ott találkozunk. 

Közbe szóltam Tom monológjába, hiszen nekem volt még ezer más dolgom is, mint délben iszogatni. Nem mellesleg ebédelni sem ebédeltem még. 

- Én..én hazamegyek. De nektek jó szórakozást. - elmosolyodtam. Katy rám kapta a tekintetét, elém lépett, és felvette a kiskutya szemeket. 

- Ne menj el! Kérlek. Gyere velünk. Jó lesz. Egy kicsit kieresztjük a fáradt gőzt. 

- Katy, nekem dolgoznom kell. Van egy csomó elintézni valóm a többi esküvővel kapcsolatban. 

- Munkamániás vagy, szöszikém? - vigyorgott rám Harry, mire én egy megsemmisítő pillantást vetettem rá.

- Inkább munkamániás legyek, mint dugásmániás. - vigyorogtam rá.

Hunyorított, az orrát feljebb húzta, ahogyan mérgesen rám nézett. 

1-0 ide, Göndörke. 

- Avery. - Tom átvette Katy helyét a könyörgési státuszon. - Gyere el. Jót fog tenni neked is egy kis kikapcsolódás. 

 Fáradt voltam. Nem mutattam, próbáltam mindenhol száz százalékosan teljesíteni, de a testem, és a szervezetem is ordított már a pihenésért. 

Mindjárt itt van az esküvő. Két hét, és pihenhetek. Ez tartotta bennem a lelket, mert amúgy már alig bírtam a lábaimon megállni. 

- Pihenni szerettem volna. - ők lehet azt hitték, hogy esküvőszervezőként semmi másból nem áll az életem csak pihenésből, de ez nem így van. Főleg, ha több esküvőm van egy hétvégén, mint három, akkor pedig aztán tényleg minden összezsúfolódik. 

- Nem csinálsz mást egész nap. - nevetett Harry gúnyosan. - Folytatni akarod?

- Fogd be! - Katy csúnyán nézett Harryre, majd rám fordította a tekintetét. - Gyere el. Jó lesz. Csak egy kicsit iszunk, rendelünk valami kaját, és beszélgetünk. Ennyi. 

- Rendben, legyen. - az, hogy Harrynek bebizonyíthattam, hogy nem érdekel a munka, megért minden pénzt. Még azt is, hogy ha éjjel későn érek haza. 

- A kocsiban el kell majd intéznem a dolgaimat, amiket ma meg kellett volna tennem... - gondoltam magamban. 

Katy vigyorgott, megölelt, és terelt mindenkit az autójához. 

- Nem tudom hol van ez a hely. 

- Csak kövess minket. - mosolygott Tom.

Will felém fordult, és rám mosolygott. 

- Hidd el, eltéveszthetetlen. - kuncogott. Előtted megyek majd, csak figyelj rám. 

- Rendben van. - aranyos volt ő már akkor is, amikor két szót váltottam vele a szalonban, amikor is érdekelte, hogyan áll rajta az az öltöny.

Will magas volt, Harrynél egy fejjel magasabb, izmos, de nem annyira, hogy az már túl menjen a határokon. Barna rövid haja, és rikítóan kék szemei voltak. 

Amolyan herceg típus. Egy vonzó, jó megjelenésű herceg. 

- Induljunk. - Harry mély hangja éles váltásként hatolt be hallójáratomba. Engedelmeskedtünk neki, beültünk az autóinkba, és elindultunk a Hardhoz. 

Útközben az összes ügyet, amit az egyik esküvőmmel kapcsolatban el kellett intéznem, elintéztem. Gyorsan rendeztem le mindent, hogy utána kikapcsolhassak, és ne gondoljak arra, mennyi munkám lesz még otthon. 

Egy hatalmas épület előtt álltunk meg, ami óriásian emelkedett ki a földből, hogy hangoztassa az embernek, miszerint ide kell betérni, itt mindent megtalálsz, amihez egy bulihoz szükséged van. 

Hard. 

A név hasonlított az épületre. Kemény, masszív tégla, amit senki, soha nem tudna innen eltüntetni. Ámulattal néztem azt a helyet, amit Tom és Harry saját kezűleg tervezett és építtetett fel, hogy aztán egy olyan szórakozóhely legyen belőle, amit London a legjobbként tarthat számon. 

Harry kinyitotta az ajtót, és mindenkit előre engedett. Körbenéztem az egész épületben, ami csendes, és kihalt volt. 

Bámulatos.

Felnéztem az emeletre, és ott volt az a bizonyos vörös szoba, amiről Katy már mesélt, ám most belehetett látni. Nem tartózkodott benne senki. 

Az egész hely tágas volt, a jobb és a bal oldalán is egy-egy hosszú pulttal. A pult mögött a falon, üveg polcok voltak, rajta temérdek alkohollal.

- Hogy tetszik, Avery?

Tomra néztem, és becsuktam a számat. Mindenki nevetett, de nem bántam, ha kinevetnek.

- Fantasztikus. Gratulálok, fiúk. 

- Köszönjük. Büszkék vagyunk rá. - Tom végig nézett a helyen, és éreztem, hogy úgy tekint rá, mint a gyerekére. 

Persze, hogy úgy, hiszen ő alkotta meg, ő építtette fel. Van is oka büszke lenni!

- Ki mit kér inni? - Harry az egyik pulthoz ment, én követtem a többieket, akik az egyik kanapéra telepedtek le. 

- Bármi jöhet. - válaszolta meg Will Harry kérdését, aki a pultban már tevékenykedni is kezdett, és több alkoholfajtából öntött poharakba, tálcákra pakolta, és odahozta. 

- Van sós mogyoró is. - mindent az asztalra helyezett, leült, és felvett egy feles poharat. 

- Hát, akkor igyunk Katy és Tom esküvőjére. - leküzdöttem az alkoholiszonyomat, és felemeltem a poharamat. Nem mertem megszagolni, hiszen több centi távolságból is megcsapott az a tömény alkohol illat.

- Katy és Tom esküvőjére! - összekoccintottuk a poharainkat, és néztem, ahogyan mindenki a szájához emeli azt, és a fejüket hátrahajtva, szájukat kinyitva már a szervezetükbe is juttatták az áttetsző folyadékot.

Harry lerakta a poharát, és rám nézett. Pont velem szemben ült, így könnyen a látókörébe kerültem. 

- Nem iszol? - biccentett a pohár felé. 

- De. - bólintottam, a számhoz emeltem a poharat, és lehúztam a tartalmát. Nem mondhatja, hogy egy kis nyuszi vagyok!

Megrázkódtam, a szemeit összébb szorítottam, miközben az alkohol nem a gyomromba jutott, hanem az agyamba. 

Jó ég!

Hát pontosan ezért az érzésért nem iszok én!

- Kajaa! - Katy a zenélő telefonjára nézett, elővett egy kis pénzt a pénztárcájából, és az ajtóhoz sietett. Kérdő tekintettel néztem arra.

- Útközben már felhívta a pizzériát. - válaszolta meg Tom a fel nem tett kérdésemet, és ezért rámosolyogtam hálám jeléül. 

Katy öt dobozzal a kezében tért vissza, de vőlegénye segített neki, elvette tőle a dobozokat, és mindenkinek kiosztott egyet. Közben Harry hozott vizet, és gyümölcslevet, na, meg még alkoholt, és aztán megkezdődött a délután bulizás, szolid formája. 

- Várjunk! - szólaltam meg hirtelen. - Ha iszunk, hogyan fogunk hazamenni?

- Nyugi, szépség. - kacsintott rám Harry. - Nekem ez volt az egyetlen pohárka, amit megittam. Haza szállítok majd bárkit, aki lerészegedni. Még téged is. - huncutul elvigyorodott, és egy csókot küldött felém. 

Megforgattam a szemeimet. 

- Kérlek..nem tudom megenni a pizzámat, mert még előtte hányingerem lesz. 

A vigyora még szélesebb lett, kivett egy szelet pizzát a dobozból, és miközben a szemeimbe nézett, bekapta. El kellett fordítanom a tekintetemet, mert elérte azt, amit elakart; zavarba hozott. 

- Mióta dolgozol esküvőszervezőként? - a hang, amely férfi hang volt, a mellettem ülő Willhez tartozott. 

A szemeibe néztem, és lehunytam egy pillanatra a szemeimet, hogy elnyomjam a bennem feljövő érzelmeket. 

- Négy éve. - mosolyogtam rá.

- Szereted?

- Nagyon. Imádom! Dolgozok még mellette rendezvényszervező cégnél, de ilyenkor, nyáron, mindig csak esküvőkkel foglalkozok. 

- Saját vállalkozásod van?

- Igen. De semmi problémája vele a főnökömnek. Télen is sok rendezvényt kell szerveznünk.

- Mi problémája lehetne veled, amikor ilyen nagyszerű vagy? - mosolygott. 

Elmosolyodtam.

- Túlzol, de azért köszönöm. 

- Dehogy túlzok. - közelebb ült hozzám, viszont megtartotta a kellő távolságot.

- Te mit dogozol? - a pizzámat lassan ettem, miközben vártam, hogy lenyelje a pizzáját, és válaszoljon a kérdésemre. 

- Tom cégénél vagyok marketinges. 

- Wow! Az elég menő mostanában. 

- Szerencsére komoly bevételem van belőle. - nevetett. - Meg szerencsére a főnök sem fukarkodik. - vigyorogva kacsintott. Felnevettem, de gyorsan abbahagytam, mert minden szem rám szegeződött. 

- Mi olyan vicces, Avery? - kérdezte Katy, szépen formázott szemöldökét felhúzva. 

- Semmi sem. - kuncogtam, és fél szemmel Willre néztem, aki csak vigyorgott. ű

- Will szórakoztasd csak. Úgyis ráfér. - kacsintott Katy. 

Elpirultam, mire Will meglökte a karomat. 

- Addig szórakoztatlak, amíg neked is jól esik. - mosolygott rám. 

Nagyon halkan kifújtam a levegőt, és hálás voltam Willnek azért, mert nem veszi komolyan Katyt, és mászik rám azonnal, hogy szórakoztasson. 

- Avery! El is felejtettem mondani. - Katy széles vigyorral, és kirobbanó jó kedvvel fordult felém. - Tom, és Harry is bele egyezett, hogy itt legyen a lánybúcsúm. Csak nekünk fent lesz! És a miénk lesz az egész hely. 

- Tényleg?

- Olyan kibaszott idegesítő... - morgott Harry. Biztos voltam benne, hogy Katyre gondol. 

- Haver! - Tom rosszallóan nézett a barátjára, aki csak megvonta a vállát. 

Tudtam, hogy Katy mindent bevet annak érdekében, hogy elérje, amit akar. 

Tipikus nő!

- Szóval majd a csajokkal egyeztetünk, és felhívlak. Meg megadom az egyik barátnőm telefonszámát, és együtt megszervezhetnétek. 

- Katy, hagyd már őt pihenni is. - meglepetten néztem Harryre, aki a védelmébe vett. Ha nevezhetjük ezt védelemnek. 

- Segítesz? - nézett rám Katy. Szívem szerint azt mondtam volna, hogy fáradt vagyok, és pihenni akarok. Hogy nincs időm, és örülnék, ha fellélegezhetnék. 

Azonban nem jöttek ki azok a szavak, amik a számon voltak. 

- Persze. - halvány mosolyt varázsoltam az arcomra. 

- Szuper! - tapsikolt vigyorogva.

Harryre néztem, aki a fejét ingatta. 

Mit tehettem volna? Hogyan utasíthattam volna vissza? Sosem voltam az az ember, aki könnyen mondja azt, hogy nem..

   Miután mindegyikünk megette az egész doboz pizzát, és a fiúk elmesélték a Hard történetét, amire én tényleg őszintén kíváncsi voltam, elérkezettnek láttam az időt, hogy hazamenjek. 

Katy kérlelt, hogy még maradjak, hiszen jól érezzük magunkat, de már délután négy óra volt, és nekem még volt elintézni való időm. 

Harry nem szekált, nem szólt hozzám, csak figyelte, ahogyan Willel beszélgettünk, többnyire róla, a családjáról. Elmesélte, hogy van egy kishúga, aki hat éves, és hatalmas dumagép. De hát mit vár az ember egy hat évestől?

Will szimpatikus fiú volt, de amikor már három felessel több volt benne, akkor nyomulni kezdett, de mégsem tapintatlanul. Ő olyan fiú volt, aki szerintem még részegen is kedves, és aranyos. 

Ellenben Harryvel, aki sajnos józanul maga a mogorvaság. 

- Biztos mész? - kérdezte Katy szomorúan. 

- Igen. Majd találkozunk valamikor. Ha előbb nem, akkor a lánybúcsún. - mosolyogtam rá, és megöleltem. 

- Rendben, de óvatosan vezess. - szorosan megölelgetett, puszit nyomott az arcomra, majd elhúzódott. 

Will felállt, és kedvesen rám mosolygott. 

- Remélem hamarosan találkozunk, Avery. 

- Én is. - megölelt, ami váratlanul ért, de mégis viszonoztam az ölelését. Jól esett belebújni a karjaiba, és beszívni az illatát. 

Hmmm. 

Megtudtam volna szokni..

Elléptünk egymástól, Tomot is megöleltem, és még egyszer elköszöntem tőlük, majd elindultam az ajtó felé. Sietős léptek csapták meg a füleimet, megfordultam, és Harryvel találtam szembe magam. 

- Tőlem már el sem köszönsz? - hangja normális hangsúlyban csengett. Semmi gúny, semmi vád nem volt benne. Mintha megbántódott volna..vagy csak beképzeltem. 

Még a jó Isten sem tudta, ő mire gondolt.

- Nem hittem, hogy tőled is el kéne, de ne haragudj. Szia, Harry. 

- És az ölelés? - tárta szét a karjait.

- Nem hiszem, hogy komolyan gondolod. 

- Miért ne? Willt meg lehet ölelni, engem nem? - hangjában bosszúság csengett. 

Gyorsan megöleltem, aztán el is húzódtam. 

Nevetett, és megrázta a fejét. 

- Akkor legalább hadd kísérjelek ki. 

Nem vitatkoztam vele, bólintottam, és kisétáltunk a friss levegőre. Az autómig kísért, ahol beletúrt a hajába. Mintha zavarba lenne, vagy gondolkodna. Vagy éppen mind a kettő. 

- Öm..nincs kedved egyet sétálni?

- Most? 

- Igen. - vonta meg a vállát. - De csak, ha nem gond, és van kedved. Nem vagyok közveszélyes. - nevetett.

- "Ne hozz hirtelen döntést, Avery!" - hangzott a jó tanács a bensőmből. 

Hirtelen döntést? Hiszen még azt sem tudtam, hogy melyik a helyes döntés..

Menni sétálni vele, vagy inkább hazamenni?

Vajon, ha elmennék vele sétálni, akkor a mi történetünk is úgy folytatódna, mint Tomé és Katyé?