5. rész ~ A csaj

Harry Styles

Két nagyon hasznos dolog, amit megtanultam az utóbbi hónapokban, Tomnak hála, az esküvőkkel kapcsolatban. 

Az első nagyon fontos dolog, hogy soha! De tényleg soha ne rángasd el a barátaidat sehová, ahová ők nem akarnak menni! Minek? Számít az a barátaidnak szerinted, hogy milyen öltöny van rajtad? Dehogyis. Kit érdekel? Úgysem hallgatnál rájuk, és biztos azt vennéd meg, ami a menyasszonyodnak tetszik. Ha pedig Isten adja, ő nincs ott, akkor csak magadra fogsz hallgatni. 

Na, és akkor meg minek társaság?

Vagy te döntesz vagy a menyasszonyod.

A lányoknál is tökéletesen alkalmazható az első szabály. Ne hívd el a barátnőidet ruha próbára. A legjobb barátnő persze mehet, de csak ha egyetlen van, és nincsenek még öten, akik szintén a legjobb barátnő státuszt élik. Csak egy! Semmi több. 

Hogy miért?

Egyszerű a válasz. 

Tegyük fel megtalálod álmaid ruháját, ami tökéletesen áll rajtad, minden ott van, ahol lennie kell,  de az egyik barátnődnek is pont az tetszik, pont az a fazon, és a többi baromság. Szerinted azt fogja mondani, hogy jól áll neked? Semmi esetre sem. 

Hiába áradozik anyukád arról, milyen gyönyörű vagy, - neki úgyis mindenben szép vagy -, de ha van egy féltékeny barátnő, akkor már veszett az ügy. 

Mondhatja a legjobb barátnőd, hogy ezt a ruhád neked tervezték, te akkor is elbizonytalanodsz, mert az az ostoba, ribanc barátnőd irigyel tőled mindent. 

Ilyen egyszerű. 

Soha ne hallgass a szimpla barátnődre! Semmilyen körülmények között. 

Tom sem hallgatna rám, ezért nem értem minek kell vele mennem egy szaros kis öltöny vásárlásra, és azért mért kell mindegyik haverját meghívnia, meg rokont, meg mindenkit. Senki nem hülye. Tudunk magunknak választani egy normális öltönyt. És itt a kulcsszó a normális, mert hát nem mennénk szakadtan az egyik rokonunk, barátunk esküvőjére. 

Nincs az az Isten, hogy ha egyszer házasságra vetemednék, akkor a barátaimat elrángassam. Apám majd jön velem, és kész!

És, hogy mi a második legfontosabb tanács?

Ó..Hát..fogalmam sincsen, de a nap folyamán még biztos rájövök!

Ma van Tom öltönyének kiválasztásának a nagy napja. Mintha már az esküvő lenne olyan ideges a vőlegény. 

Szent szar. Mi lesz ezzel az emberrel az esküvőjén?

Megráztam a fejemet, és néztem, ahogyan a piros lámpa átvált zöldre, én pedig indulhattam tovább, hogy minél előbb ott legyek, és minél előbb túl legyek az öltöny vásárláson. 

Elterveztem, hogy amíg Tom öltönyét választják ki, addig én szétnézek, és magamnak is választok egyet.

Leszarom Katyt. Nem fog a hülyeségeivel jönni nekem. Aranyos csajszi, de egy bizonyos ponton úgy, ahogyan van kitudnám lógatni a huszadik emeletről, hogy végre befogja a száját. 

Sóhajtottam egy nagyot, és csak anyu járt az eszembe, aki mindig azt mondta, hogy Tom a legjobb barátom, és ott kell lennem mellette ezen a nagy napon. Még, ha neki az öltöny kiválasztás is nagy nap, nekem támogatnom kell őt. 

Milyen igaza van. 

Lehet percekkel ezelőtt azt mondtam, én velem aztán ugyan ne jöjjön senki ruhát próbálni, azért az eszem egyik fele azt súgná, Tom a legjobb barátom, ő rá mindig szükségem lesz. 

Mennyire igaz.

Még egy kibaszott öltönynél is a legjobb barátomra kell hagyatkoznom!

Az esküvők még engem is nyálassá fognak tenni? 

Leparkoltam a szalonnal szemközti oldalon lévő parkolóban, majd miután az autó leállt, kiszálltam, és átsiettem az úton, ahol Tom, Katy, Tom apukája és anyukája, valamint egy pár másik haverja, és rokonai álltak, akiknek a többsége fiú volt, de volt, akit elkísért a barátnőjük. 

Mosolyogva üdvözöltem mindenkit, Tom szüleinél ez a mosoly tényleg őszinte volt, hiszen kedveltem őket, jó fejek, és aranyosak. 

- Harry. Hogy vagy? - kérdezte Julia, Tom anyukája. 

- Minden rendben van velem, köszönöm. Ti hogy vagytok?

- Szerencsére minden rendben. - mosolygott Steve, és átölelte a feleségét. - A klub még mindig tökéletes?

- Mi más lehetne? - vigyorogtam. - Az én kezemben van. 

Steve és Julia is nevetni kezdtek. Tom meglökte a vállamat. 

- Meg az én kezemben! - háborodott fel. 

- Ja, csak te nem vagy képes bejárni. - felhúzott szemöldökkel néztem rá, miközben az igaz szavak hagyták el a számat. 

- Te is tudod, hogy van most fontosabb dolgom is. 

- Persze, az esküvő, de attól te bejöhetnél, és csinálhatnád a dolgodat. 

- Hamarosan újra ott leszek. - vigyorgott. 

- Mennyi időre mentek nászútra? 

- 3 hétre. - vigyorgott Katy szélesen. 

Döbbenten néztem Tomra. 

Most komolyan? Szerinte ezt nekem mikor kellett volna megtudnom? Amikor az esküvője után egy héttel felhív, hogy "Bocsi, Harry. De még két hetet maradok!"?

Tom ismer már annyira, hogy ki olvassa az arcomra írt gondolatokat, így szerintem azonnal rájött, mi jár a fejemben. 

- Oké, tudom, előbb is elmondhattam volna, de mentségemre szóljon, hogy időm sem volt, és nem mellesleg nem vagy partner az esküvőben! - mentegetőzött. 

- Na, persze. - nevettem. - Az oké, hogy néha az agyamra mész, de az olyan dolgok, mint az, hogy egyedül leszek még tovább három hétig, az azért rám is tartozik, Tom. 

- Tudom, sajnálom. - sóhajtott. - Vegyünk fel még valakit, aki helyettesít minket, vagy léptessünk elő valakit, és vegyünk fel egy másik dolgozót!

- Te is tudod, hogy mire az a másik betanul, mint dolgozói, mint főnöki pozícióra addigra már hazajössz. Ha előbb mondtad volna akkor már kerestünk volna valakit, és az egyik emberünket magasabb pozícióra állíthattuk volna. De így? 

- Meglehet oldani! Nem akarlak szarban hagyni, és nem lehetsz ott minden este csak te. - sóhajtott fel. 

- Hát amint látszik kénytelen leszek egy darabig újra egyedül vinni az üzletet. 

- Sajnálom, Harry. - Katy bűnbánóan nézett rám. Összeráncoltam a homlokomat. 

- Mit?

- Szólhattam volna Tomnak, hogy mondja el neked. Hiszen már két hónapja lefoglaltuk az utazást, de elfelejtettem. 

Döbbenten néztem Katyt!

Micsoda?

Szaros két hónapja lefoglalták az utat, és nem mondta el ennyi idő alatt sem?

Dühösen meredtem Tomra.

- Harry.. - kezdte, de feltartottam a kezemet, miszerint inkább maradjon csendben. 

- Nem érdekel Tom. Ez nagyon aljas húzás volt! Miért nem mondtad meg? Nem akadtam volna ki, de tudtam volna mit kezdeni a helyzettel! Két hónap, érted? Két hónap alatt már most lehetne a klubban este valaki helyettünk. - fakadtam ki. Nem érdekel, hogy itt a családja. Az érzelmeimet sosem tartottam magamban! - Szerinted én nem szeretném falni az életét, és szórakozni? Hát de igen, de nem tudok, mivel helyetted is én dolgozok! Mindent én intézek egyedül, a dolgozókat én irányítom, én vagyok ott minden este! Nekem ki segít? Senki. Én mikor mehetek el pihenni? Talán majd 1,5 hónap múlva, amikor kénytelen vagy visszajönni! Az anyám már hívott, hogy mikor megyek haza, mert hiányzok nekik! A kibaszott életbe is! - kiáltott fel - nekem mikor lesz magánéletem? - beletúrtam a hajamba, és belerúgtam a mellettem lévő utcai kukába. 

Muszáj volt valamin letölteni a mérgemet, és gondolom Tom nem szeretett volna a balesetin kikötni. Meg hát a barátom...de akkor is. Engem ki fog megérteni? Én mikor lehetek egy kicsit magányban, hogy pihenhessek?

Mikor kezdhetem az életet falni, és nem dolgozni?

 Tom közelebb lépett hozzám. A szemem sarkából láttam, ahogyan mindenki döbbenten figyelte az előbbi kitörésemet. Ha az én helyemben lennének, ők sem hagyták volna annyiban az egészet. 

- Sajnálom, haver. - sóhajtott fel. - Csak szimplán annyi mindenben segítenék Katynek, plusz a másik cégemet is viszem, de próbálok odafigyelni a Hardra is. 

- A cégedben nem kell ott lenni a nap minden órájában. Sőt, oda is csak beszoktál nézni. - húztam fel a szemöldökömet. 

Tomnak van egy elektronikai cége, amiben én részvényes vagyok, de Tom a főnök. Nincs bent a nap 3 órájában sem. 

- Igazad van. - hajába túrt, és csalódottan nézett rám. - Ígérem, hogy holnap bemegyek helyetted dolgozni. Sőt, jövőhétvégén egész héten bemegyek, hogy te hazamehess. 

- De Tom.. - Katy kétségbeesett hangja volt hallható. 

Megint eljutottam ahhoz a ponthoz, hogy kilógatnám a huszadik emeletről!

- Nem Katy! - nézett rá szigorúan Tom. - Igaza van Harrynek. Mit szólnál, ha csak te vezetnéd egyedül a ruhaboltodat? Hogy senki nem segítene? - menyasszonya nem szólt semmit, amiből kiderült, hogy valószínűleg ő sem örülne, ha mindent egyedül kéne csinálnia. 

- Na, ugye. - mosolygott rá Tom, majd felém fordult. - Komolyan sajnálom. Annyira hülye voltam. 

- Sajnálom, hogy kiakadtam. - vontam meg a vállamat. 

Tommal, amikor volt valami incidens köztünk, akkor általában sosem tartott öt percnél tovább. Mindig olyanok voltunk, mint a testvérek, és mivel Tomnak nincs testvére, talán nála erősebb volt ez a kötelék. 

Ránéztem, és mind a ketten elnevettük magunkat, ahogyan mindig is csináltuk. Szorosan megöleltük egymást, a tenyereinkkel finoman megpaskolva a másik hátát. 

Mi leszünk azok, akik sosem lesznek képesek egymásra haragudni. Mi értelme van annak? Miért veszítsek el egy olyan embert, aki fontos az életemben?

Akárhányszor megy az agyamra, Tom különleges helyen van az életemben. Pontosan ott, Gemma mellett. 

- Ne haragudj. Tényleg bemegyek helyetted. Menj haza a családodhoz. 

- Köszönöm. - elmosolyodtam. - Anyu nem szállna le rólam, amíg haza nem mennék. 

- Lassan nekünk is el kell mennünk és meg kell őket látogatnunk.  - Julia a férjére nézett, aki egyetértően bólintott. 

A szüleink nagyon jóban voltak, és a mai napig gyakran látogatják egymást. 

Úgy, ahogyan mi Tommal, úgy a szüleink is mély barátságot kötöttek egymással. 

- Biztos örülni fognak nektek. - mosolyogtam rájuk. 

- Ti pedig ne veszekedjetek. - nézett ránk szigorúan Steve. - Nem szoktatok. 

- Igaza volt Harrynek, apu. Tényleg foglalkoznom kell a klubbal. 

- Na, jól van fiúk, ezt majd megbeszélitek. Most menjünk öltönyöket próbálni. - csapta össze a kezeit Julia, mire egy páran már be is mentek a boltba. Katy körbenézett, majd megnézte a telefonját. 

- Kire várunk még? - kérdezte leendő menyét Steve. 

- Averyt. Jönnie kell. 

- Meg is jött. - Tom rávigyorgott Katyre, akinek a szemei felcsillantak, amikor meglátta a fekete Audit beállni a szemközti parkolóba. 

- Végre. Azt hittem el sem jön. - Katy átszaladt az úton, és pontosan az Audihoz ment, ahonnan egy szőke hajú lány szállt ki. Szorosan megölelte, mondott neki valamit, mire a lány nevetve megrázta a fejét, lezárta az autót, és mind a ketten visszajöttek. 

- Most már teljes a banda. - a mi Katynk olyan buzgó volt, mint egy kisgyerek a cukorboltban. - Mindenki ő itt Avery. Avery ők pedig...ők nagyon sokan vannak, és majd megismered őket. - nevetett az ara, de Tom szüleit bemutatta a lánynak. 

- Szia, Avery. - Tom megölelte őt, én pedig végig néztem a lányon. 

Avery. 

Hmm. Ízlelgettem egy kicsit a nevét, miközben tekintetemmel a testét, a külsejét vettem szemügyre. Nálam egy kicsit alacsonyabb volt, olyan középmagas, szőke hajjal, amiről nem tudtam eldönteni, hogy festett-e vagy sem. 

Egy szandált, szűk farmert, topot és egy lenge kis kardigánt viselt. A szűk farmere tökéletesen kiemelte hosszú lábait, formás combjait, és mivel pont oldalasan állt nekem, a feneke is a látómezőmbe került. 

Formás. 

Kerek. 

Markolni való. 

Ez a csaj be kell valljam, kibaszottul jól nézett ki. 

Elhúzódott Tomtól, és rámosolygott. Váltottak pár szót, majd Katy rám mutatott. 

- Avery, ő Harry. Tom barátja, akiről már hallottál. 

 Ójaj! Vajon miről fecsegett Katy ennek a csajszinak?

- Szia. - Avery rám mosolygott, és felém nyújtotta a kezét. A kezemet a kezébe csúsztattam, és lassan megráztam, miközben a szemeibe néztem. 

"Légy lehengerlő, Harry!"

- Harry vagyok, szia. - a legelragadóbb mosolyomat vettem fel. 

Avery elhúzta a kezét, de én csak néztem őt és mosolyogtam. 

A szemei kékek voltak. Vagyis kékes zöldek. Nem tudtam megítélni távolabbról, ahhoz közelebb kellett volna hajolnom, hogy jobban lássam, de szőke hajához ezek a szemek tökéletesen illettek. 
Ártatlan kislány benyomását keltette.

Mennyire imádnám, ha a combjaim közül nézne fel ezekkel a szemekkel...

- Állj le, Harry. - Katy eltolt onnan, és elindult Averyvel a nyomában a boltba. 

Elvigyorodtam, és miután mindenki bement, én is utolértem őket. Megálltam és vártam, hogy a kezembe nyomjanak valamit, ami megtetszik nekik, és amit nekem magamra kell rángatnom. 

Katy és Julia a színekről beszélgettek, ami mondhatom baromira nem érdekelt. Csak megveszek egy öltönyt, és már itt sem vagyok. 

De amíg itt kell szenvednem addig miért is ne használjam ki az alkalmat?

Vigyorogva mentem oda Averyhez, aki az öltönyöket nézegette.

És akkor eszembe jutott! Ez a csaj az esküvőszervező!
Az, akinek Katyt ki kell bírnia. Együtt kell vele éreznem, ezért mellé léptem, és teljes testtel felé fordultam. 

- Őszinte részvétem. - szólaltam meg, mire ő felém kapta a fejét, és hatalmas szemekkel nézett rám. Olyan tekintettel, mint aki megrémült, vagy nem is tudom.

Fura arcot vágott. 

- Miről beszélsz? - megköszörülte a torkát, és visszatért az öltönyök közötti kereső akcióba. 

- Arról, hogy el kell viselned Katyt. Biztos nem lehet könnyű. - nevettem fel. A vállai lejjebb süllyedtek, és rám nézett. Szemtől szemben álltunk egymással. 

Mennyire nehéz volt nem lenézni a melleire, és alaposan tanulmányozni azokat, vagyis úgy egészében a nyakától lefele a hasáig, tanulmányozni egész testét.

- Ő aranyos lány. 

- Igen, amikor alszik. - kuncogtam, és megtámaszkodtam a fém csövön, amin az öltönyök vállfákon lógtak. 

- Beszéltél vele többet, mint két percet? - húzta fel szemöldökét. 

- Igen, és ezért adom neked ezt a tanácsot. - vigyorogtam. 

Azt hiszi, hogy hülyeségeket beszélek?

- Katy aranyos, és kedves. Ellenben veled. - megforgatta a szemeit, és arrébb lépett, hogy a többi öltönyt is megcsodálhassa.
Ért az öltönyökhöz? Még divatszakértő is, vagy mi?
 Mielőtt azonban odamehettem volna hozzá, a menyasszony már magához is láncolta, hogy együtt keresgéljenek. 

Vigyorogva figyeltem őket. 

- Vedd le róla a szemeidet. - Tom mellém lépett. Nem kellett ránéznem ahhoz, hogy tudjam, kiről beszél. 

- Csak megfigyeltem őt. 

- Minek?

- Ő az esküvőszervező? - elszakítottam a tekintetemet a csajról, és Tomra néztem.

- Igen. Ő szervezi az esküvőmet. - hangsúlyozta ki élete fontos eseményét. 

- Ne félj. Nem nyomulok rá. Bár örülnék, ha ő eljátszadozna velem. - vigyorogtam, és fél szemmel ránéztem a csajra. 

- Harry.. - sóhajtott Tom. 

- Oké, tudom. De az esküvő után már nem fog nektek dolgozni. Akkor mindegy mit csinálok vele. 

- Katy jóban van vele! Ne tedd tönkre ezt a kapcsolatot közöttük. 

- Ne aggódj, nem fogom. De nem ígérem, hogy nem nyomulok rá. 

- Harry... - Tom újra sóhajtott, de nem tudta befejezni, mert leendő felesége már hívta is, ugyanis szerinte megtalálta számára a tökéletes öltönyt. 

Julia az én kezembe is nyomott egy öltönyt, és beterelt a próbafülkébe. 

Hová kerültem?

Minek kellett elvállalnom, hogy idejöjjek? 

Tényleg fontos tanács!  A legjobb barátotokért se legyetek benne minden szarságban!

Magamra vettem az öltönyt, ami igaz pár helyen lazább volt, de még így is jól állt rajtam. Elégedetten néztem végig magamon a tükörben, majd kiléptem a próbafülkéből, ahol azt hittem Julia fog toporogni, de senki nem volt ott. 

Azonban ő ott állt a közelben. 

- Psszt. - pisszegtem neki, mire azonnal felém nézett. Felhúzta a szemöldökét. 

- Hogy áll rajtam ez az öltöny? Te vagy az esküvőszervező.  - biztos nem azért jött ide, hogy mindenkinek ossza az észt, hanem, hogy segítsen Katynek, ezért minden rossz indulat nélkül kérdeztem meg a véleményét. 

Avery közelebb jött és végig nézett rajtam. 

- Jól érzed magad benne? - kérdezte 

- Aha. 

- Egy pár helyen nagy, de azt betudják igazítani. Szóljak az egyik eladónak? 

- Szerinted jó ez az öltöny?

- Ha te jól érzed magad benne, akkor igen. - mosolygott rám, és végig nézett rajtam. Habár tudtam, hogy csak szakmai szemmel néz, de akkor is megnézett. 

Elvigyorodtam. 

- Sokszor kísérsz el fiúkat öltönyt próbálni?

- Nem. - nevetett - de Katy megkért, és én szívesen segítek neki. Voltam már öltöny próbán, nem vagyok vak a férfi dresszkódhoz, ezért bárkinek segítek, ha kérik. 

- Mindenkinek meg mondod az őszinte véleményét?

- Igen. - bólintott. 

- Szóval akkor tényleg jól áll ez az öltöny? - magabiztosan vigyorogtam. 

Ez a csaj tuti a testemet bámulta meg, és nem szakmai szemmel nézett, tévesen következtettem az előbb a nézéséből!

Megforgatta a szemeit. 

- Esküvőszervező vagy, és nem tudod, hogy ezt nem szabad? - vigyorogtam, és felhúztam az egyik szemöldökömet, utálva a szemforgatására.

- Férfi vagy, és nem tudod, hogy bunkó dolog így viselkedni?

Nevettem. 

Ez a csaj!

- Ha tudnád, hány bunkó dolgot tudnék veled csinálni.. - közelebb léptem hozzá, de ő ezzel egy időben hátrébb is lépett. 

- Milyen ostoba vagy... - készült elmenni, de én visszarántottam a karjánál fogva. 

- Segítesz levenni rólam az öltönyt? Avery. - lassan ejtettem ki a nevét, egy hajtincsét közben pedig a füle mögé tűrtem. 

Elrántotta a fejét, és hátralépett, majd dühös tekintettel elfordult, és jóval távolabb sétált tőlem.

Vigyorogva néztem utána, miközben egy eladó odajött hozzám, és beigazította az öltönyt rajtam, miután Julia áldását adta erre a ruhadarabra. Nevetve csuktam be magam mögött a próbafülke ajtaját, ahogyan szembenéztem Avery dühös tekintetével. 

Lehámoztam magamról az öltönyt, félre dobtam, hogy minél messzebb kerüljön tőlem. 

Ó! Majdnem el is felejtettem!

Tudjátok mi a második leghasznosabb dolog, amit megtanultam az esküvőkkel kapcsolatban?

Mindenféleképpen alkalmazzatok egy dögös esküvőszervezőt.