4. rész ~ Camille és az ötletek

Jó olvasást! :)

Hagyjatok magatok után nyomot, vagy csatlakozzatok a blog facebook csoportjához

Facebook csoport: CÉLKERESZTBEN

Avery Johnson

Sosem okozott gondot számomra a korán kelés. Mindig azok közé az emberek közé tartoztam, akik bár szerettek az óracsörgés után lustálkodni, de akkor is hamar kikeltek az ágyból, hiszen haladni kellett az életben előre. 

De ma valahogyan ez másképp ment...

Sem a testem, sem az agyam nem volt képes felkelni, még ha sürgettem is őket. Egyszerűen képtelen voltam rá. Erre a nyárra annyi esküvőt beterveztem, hogy csoda, hogy még a lábaimon állok. Lehet pihennem kellene, de nem lehet. 

Amikor a testem és az agyam is készen állt arra, hogy elinduljak, felugrottam az ágyból, belebújtam a köntösömbe, és kicsoszogtam a konyhába. Öntöttem magamnak egy pohár vizet, majd a terasz ajtót kinyitva, kiléptem a hűs levegőbe. 

Beszívtam a friss levegőt, ami reméltem, hogy egy kicsit felébreszt és önmagammá varázsol. 

A lakásomat London külvárosában bérelem már 3 éve. Két szobás kis lakás a harmadik emeleten, minden kényelemmel ellátva, amire egy huszonkét éves, független nőnek szüksége van. Semmi luxus, semmi olyan, ami a múltra emlékeztetne. 

Minden Avery-s. 

A nappali falszíne barack sárga, virágos tapétával, ami előtt helyezkedik el egy L alakú szürke kanapé mellette egy fotellel, előtte pedig egy dohányzó asztallal. A nappalival szemben van a legjobb helyiség, azaz a konyha, ahol ha tehetem, rengeteg időt töltök. Szeretek főzni, sütni, és még mosogatni is. Szeretem azt, hogy ilyenkor kikapcsolok, és csak az étellel foglalkozok. Felszabadító érzés a hétköznapok stresszéből, embertömegéből egyszer csak egyedül lenni, és nem gondolkodni. 

Mámorító. 

Felemelő. 

 A konyha előtt található az étkezőasztal, körülötte hat darab székkel. Sosem ettem még az asztalnál. Általában mindig a pultra terítek meg magamnak, és az előtte lévő bárszékre ülök fel. Karácsonykor, és nagyobb ünnepekkor sem eszek az asztalnál. 

Hogy miért nem?

Minek üljek olyan helyre, amit családok szoktak körbeülni? Az ő mosolyuk, nevetésük a fő dolog egy asztalnál. Nekem nincs családom, így nem is ülök az asztalhoz. 

Visszamegyek a teraszról, be a meleg házba, és gyorsan felöltözök. 

Kora délelőtt el kell vinnem a meghívó mintákat a nyomdába. Katy és két másik menyasszony meghívóit is le kell adnom. Utána pedig találkoznom kell a fotóssal, akivel a most pénteki és szombati esküvőn is együtt dolgozunk. 

Délben Katyvel és az anyukájával megyünk ruhát próbálni. Őszintén bevallom remélem nem fog sokáig tartani, mert este megint csak találkozóm van egy házaspárral, akik télen akarnak házasodni. 

Miután felöltöztem, és kutyafuttában ettem valamit, összepakoltam mindent a táskámba, felkaptam az irattartó mappáimat, és már siettem volna is le, azonban a telefonom csörögni kezdett. 

Felsóhajtottam, elővettem a készüléket, és megnéztem a kijelzőn szereplő nevet. 

Camille.

Na, ez meg mit akar?

Megnéztem az órámat. Van még pár percem lezavarni ezt a beszélgetést. És őt ismerve tudtam, ha nem veszem fel, egész nap zaklatni fog. 

- Halló. - szóltam bele a telefonba, miután fogadtam a hívást. 

- Avery! Olyan régen hívtál már. Minden rendben van veled? - hangja aggódónak tűnhetett volna, ha nem ismerem őt eléggé. Így azonnal tudtam, hogy minden egyes kis szó, ami elhagyja ajkait, bájcsevej. 

- Nem sok időm van semmire. 

- Sok az esküvőd? 

- Igen, be vagyok táblázva. Most is éppen készültem a dolgaimat intézni. 

- Ne rázz le olyan hamar! - hangja kérlelőn hatott. Persze, próbál lelkiismeret furdalást csinálni nekem. De az az, ami nem fog neki sikerülni!

- De, ha egyszer van saját dolgom! - ingerülten válaszoltam. Akárhányszor felhív, csak azt éri el, hogy felhúzzam magam. 

- Velünk mégsem foglalkozol. 

- Kérlek. Ne legyen mindig ugyanaz a téma.. - sóhajtottam, és beletúrtam a hajamba. - Ha mindig ugyanazért hívsz, akkor minek hívsz?

- Te nem vagy képes hívni minket. 

Elfojtottam az üvöltésemet. 

Vettem egy nagy levegőt, és kérdeztem. 

- Mi újság veletek?

- Hiányzol nekünk. 

- Gondolom.. - mormogtam. - Gyertek el. - olyan könnyen feltudom ezt neki ajánlani, hiszen tudom, hogy sose jönnének ide. 

- Valószínű. - nevetett - te is eljöhetnél hozzánk. Tudod az utat. 

- Ti is ide. 

- Annyira nem. 

- Kérlek...fejezd be. 

- Mégis mit? Azt hogy az igazat mondom? Három éve alatt alig jöttél el hozzánk. Majd pont mi fogunk hozzád menni?

- A makacsságotok nem engedi? 

- Nem erről van szó, te is tudod. - kifújta a levegőjét. - Avery, szeretnénk újra látni. - Camille hangja tényleg megtört volt. Most aztán én, aki millió emberrel találkozott már, sem tudtam eldönteni, hogy megjátssza magát vagy sem. 

Összezavart. 

- Rendben. Amint lezajlanak az esküvők. Most nagyon sok a dolgom. 

- Ne hajszold túl magad. Pihenj sokat. 

- Hát ez egyenlő a lehetetlennel, de igyekszem. - nevettem. 

- Hány órát aludtál ma? 

- Nem sokat. Nem bírtam aludni. 

- Miért nem? Gond van?

- Nincs semmi gond, csak szimplán nem ment az alvás. 

- Kifogsz merülni. 

- Legalább kipihenem magam. - nevettem. 

- Ez nem ilyen vicces! - csattant fel. - Akkor is aggódunk érted, ha te nem így érzel. 

- Rendben van, sajnálom. - muszáj néha nekünk engednünk, nem igaz?

- Én is. Több programot csinálhatnánk együtt. 

- Ha már nem lesz ilyen pörgős minden, akkor lehet róla szó. 

- Tavaly is ezt mondtad. - hangja csöpögött a gúnytól. Nyeltem egy nagyot, nehogy olyat mondjak neki, amit én magam is megbánok. 

- Tavaly is sok munkám volt. 

- Nyár után nincs esküvőd. 

- Rendezvényszervező cégnél is dolgozok. Tudod te is nagyon jól. 

- Richard találkozni akar veled. 

Akaratlanul is felnevettem. Ó, hát még mit nem!

- Mi ezen olyan vicces? - magam elé tudtam képzelni arcát, amint éppen felhúzza tökéletesre kiszedett, és kihúzott szemöldökét. 

- Az, hogy ő mindig találkozni akar velem, de én vele sosem. Ez neki még nem tűnt fel? - nevettem. 

Ó, Istenem! Mikor hagyja már abba ezt a témát?

Ezt a Richard témát!

- Szeretne veled lenni. 

- Jaaj. Hagyjatok vele. Nem érek rá, elfoglalt vagyok. És amúgy sem az én esetem. Az, hogy szerinted passzol hozzám, az nem azt jelenti hogy egy véleményen vagyunk. 

- Ne legyél undok!

- Nem undok vagyok, csak az agyamra megy, hogy mindenki az életemet akarja szabályozni. Nem érdekel Richard, és ezt mondd meg neki. Hagyjon végre békén, keressen mást magának. 

- Olyan régóta szerelmes beléd, Avery. - sóhajtott elámulva. Ő mindig megvolt arról győződve, hogy nekem Richard a nagy Ő. A tökéletesség, és minden egyéb, ami a nagy ő-höz köthető. 

Camillet szerint igen. 

Avery szerint nem Richard a nagy Ő.

- Figyelj, most leteszem. Nem érek rá. Rohannom kell. Alig aludtam, alig bírtam felkelni, és most késésben vagyok. 

- Milyen dolgod van ma?

- Meghívók, egy menyasszonnyal megyek ruhapróbára, plusz este vacsorás megbeszélésem van egy párral. 

- Te mész el a menyasszonnyal ruhapróbára? 

- Igen. Megkért rá, én pedig nem fogok neki nemet mondani.

- Túl nagy szíved van. 

- Hát igen. Csak nem tudom kitől örököltem. - kuncogtam. A vonal túlsó végén lévő személynek a torkán akadt a levegő. 

- Rendben.. - megköszörülte a torkát. - Vigyázz magadra, Avery. 

Letette a telefont, pedig még csak annyit sem tudtam mondani, hogy szia. 

Lehet túl kemény voltam? 

De hát semmi rosszat nem mondtam, csak az igazat, ami fáj, mint azt tudjuk. De nem titkolhattam magamban a véleményemet. Ha olyan lennék, mint a szüleim, senki sem engedné, hogy esküvőt szervezzek. 

Szívtelenek, pénz és munkamániások. Én, amikor elköltöztem otthonról megfogadtam, hogy ugyanúgy bánok a szüleimmel, ahogyan ők velem. Senki sem érdemli azt, amit én kaptam tőlük a legrosszabb időszakomban. 

Négy éve eldöntöttem, hogy nem leszek olyan, mint az apám, Robert, aki mindenben a pénzt látja csak. Akkor életem legszörnyűbb perceiben, és percei után megfogadtam, hogy nem leszek szívtelen, és hálátlan, mint az anyám. 

Nem leszek olyan, mint Camille. 

~~~~~

- Végre, hogy itt vagy, Avery! - Katy azonnal magához ölelt, amikor odaértem a ruhaszalon bejárata elé. 

- Bocsánat, hogy késtem, de megcsúsztam a nyomdában. - Katy elhúzódott, és legyintett egyet. 

- Semmi gond. Anyut már ismered. - mosolyogva nézett édesanyjára, aki rám nézett, és elmosolyodott. A mosoly ugyanolyan volt, mint Katyé. Sőt, az egész arcuk hasonlított egymásra. Erre már akkor rájöttem, amikor elsőnek találkoztam az édesanyjával. 

- Jó napot, Maria. - viszonoztam a mosolyát. 

Ő azonban odalépett hozzám, és magához ölelt. 

- Avery, már megmondtam, hogy tegezz! - puszit nyomott az arcomra, és elhúzódott. Rosszallóan nézett rám. 

Kuncogni kezdtem. 

- Tudom, bocsánat. Akkor szia, Maria. 

- Így máris jobb. - vigyorgott. 

- Na, jó szerintem inkább keressük meg nekem a megfelelő ruhát! - Katy hangja tele volt izgatottsággal. 

- Aludtál valamit? - kérdeztem tőle. Rám nézett, és elnevette magát. 

- Nem sok mindent. Tom sem volt otthon egész délelőtt. 

- Az a fiú örül, ha egy kicsit nem kell az esküvővel törődnie. - nevetett Maria. 

- De az ő esküvője is. 

- És szerinted neki nem mindegy, hogy milyen székre ül le, vagy milyen virágok között táncol veled? Neki az a fontos, hogy téged vegyen el. 

- Tudom. - szipogott Katy. - Csak annyira akarom azt, hogy neki is tetsszen. 

- Jaj. - kuncogtam - tapasztalatból mondom, hogy nem sok pasit érdekel a dísz, a kaja, és minden más. De mégis ők a legboldogabbak, mert az övék lett hivatalosan is az a lány, akit szeretnek. - mosolyogva néztem az előttem álló, pityergő menyasszonyra. 

- Ne sirassatok meg. - a jól ismert légzéstechnikámat alkalmazta Katy. 

- Had legyen most a barátaival Tom. Utána már úgysem lesz annyi ideje. 

- Ott van most is. Az egyik haverjával reggelizett aztán azt mondta, hogy megbeszélik a klub dolgait. 

- És ők mikor mennek ruhapróbára? - kérdezte Maria a lányától.

- Oda mi is megyünk! Szó sem lehet arról, hogy egyedül válasszanak öltönyt. Ki tudja miben jönnének el? - tágultak ki Katy pupillái. 

Elnevettem magam. 

- Nem hiszem, hogy a legrosszabbat vennék meg. 

- Hát, ha Harry ott van, lehet azt mondaná Tomnak, hogy azt vegye meg, így legalább előbb szabadul. 

- Ne írd le ennyire azt a fiút! - sóhajtott Maria. - Mindig csak rosszat mondasz róla. Pedig egyedül viszi a klubot, mert te Tomot mindenhova elrángatod. - húzta fel a szemöldökét. 

- Jó, oké. Ennyi van maximum a "Harry mellett" lapra írva. Amúgy is.. - sóhajtott fel. - A klubban lesz a legénybúcsú.

- És ezzel mi a baj? - tette fel a nagy kérdést az örömanya. - Legalább olyan helyen lesznek, amit mindegyikünk ismer. 

- De akkor is...azok a szobák meg minden.. - fintorgott Katy. 

- Milyen szobák? - láncoltam a homlokomat. Azt tudtam, hogy Tomnak van egy klubja, de az hogy ebben a klubban szobák vannak, na azt már nem! Mi ez? Valami hotel klub?

Semmit sem értettem. 

- Ha valaki szexelni akar, bemegy abba a szobába. 

- Katy! - Maria nagy szemekkel nézett a lányára. Gondolom a "szex" szó miatt döbbent le. Biztos, hogy nem ártatlan kislány már a lánya. 

- Hát, de azért vannak. Bemész egy lánnyal vagy fiúval, és annyit vagy bent, amennyit akarsz. Vörösek az üvegek, ha valaki bent van. 

  Döbbenten néztem rá. 

Jóságos ég!

Milyen komoly szexuális képzelőerővel rendelkező ember agyszüleménye volt ez?

Katy elnevette magát döbbent arckifejezésemen. 

- Igen, nekem is ez volt a véleményem, de már megbékéltem vele. Tekintve, hogy Tom csak velem megy be oda. - vigyorgott. 

Maria álla leesett, mire Katy csak megvonta a vállát. 

- Kell ennyi újdonság. - nevetett. 

- Hát én még mindig nem fogtam fel, hogy van ilyen szoba... - megráztam a fejemet, mert szükségem volt arra, hogy visszazökkenjek a valóságba. 

- Ismered a klubot? Hard a neve. 

Elgondolkodtam. 

- Valami rémlik. De még sosem jártam ott. 

- Egy nagyon menő szórakozóhely. - vigyorgott Katy. - Majd egyszer elmegyünk. Imádni fogod!

- Nem vagyok nagy bulizós. - fintorogtam. 

Annak a tudata, hogy több száz fiatal összesimuló testét nézzem, elég volt ahhoz, hogy megrázkódjak. 

- Nagyon élveznéd. A Hard nem az a lebuj meg ilyenek, nagyon jó klub. Tom és Harry ügyelnek arra, hogy ne egy fertő legyen ott, hanem mindenki jól érezze magát ott. - és mint, akinek valami felgyúlt az agyában, Katy szemei a kétszeresére nőttek, és széles vigyorra húzódtak ajkai. - Legyen ott az én lánybúcsúm is!

- Mi? Kislányom ez őrültség! Egy helyen a kettőt nem lehet!

- Fent is van egy kisebb rész. Ott vannak a szobák, és az iroda. De lehetne fent az én bulim. Lent a fiúké, vagy fordítva. 

- Tom nem menne bele. - rázta a fejét Maria. 

- Majd Avery lefoglalja a helyet nekem lánybúcsúra. - vigyorgott. 

- Tom megismerné a hangomat. - húztam fel a szemöldökömet. 

- De Harry nem! - olyan elszánt volt a vigyora, mint aki tudta azt, hogy erről senki sem fogja tudni lebeszélni. 

- Lányom.. ha meglát ott titeket Tom, ki fog akadni. Az az utolsó estéje szabad emberként. Szórakozni akar. 

- Tudom... - sóhajtott Katy. - Nem is azért mennék oda, mert le akarom ellenőrizni őt vagy egyebek, csak az a hely annyira jó, és akkor már a vőlegényemnek fizetem a számlát ki, mint egy másik klubnak. 

- Ebben igazad van. - szólaltam meg. - De beszélj vele. Mondd el neki ezeket, és szerintem nem fogja azt mondani, hogy nem. Viszont ne titkolózz előtte. Mondd el őszintén, amit szeretnél. 

- Rendben. - elmosolyodott. - Ma este beszélek vele. És akkor holnap délelőtt már tudok neked szolgálni információkkal. 

- Nekem? - ráncoltam a homlokomat. Mégis mi közöm nekem az ő lánybúcsújához?

Azt nem én fogom megszervezni, hanem a barátnői. 

Tényleg nagyon megkedveltem Katy-t, de ez még nem jelenti azt, hogy van időm még arra is, hogy lánybúcsúkat szervezzek. 

Az nem az én dolgom. Az a barátnők, és lány családtagok dolga. 

- Te is ott leszel. - vigyorgott. 

- Micsoda? - meglepetten néztem rá. 

Még sosem hívott meg egy menyasszony sem a lánybúcsújára.

Jóságos ég! Ez a lány annyira aranyos!

- Mit gondoltál? Hogy majd nélküled lesz lánybúcsúm? A-a! - rázta a fejét. 

- Ó.. - nem tudtam más mondani, annyira meghatottak Katy szavai. 

Most már ez lesz a módi? Akárhányszor Katy valami aranyos, barátnőkhöz való dolgot csinál, én elsírom magam?

- Eljössz, ugye? - nézett rám mosolyogva - szeretném, ha ott lennél. Anyu is ott lesz, és a barátnőim is, akik mind imádnának téged. 
- De hiszen még csak egyszer találkoztam velük.
 Jóságos ég...
Ez a lány mindenhova el akar hívni?
Nem baj, mert tényleg nem, de nem akarom, hogy bárki is azt higgye, rá akaszkodok Katyre, mert ez nincs így. Ő hív magával mindenhova. 
- Már akkor sok minden kiderül az emberről. - nevetett fel Katy. Megfogta a karomat, és könyörgően nézett rám. - Kérlek. Legyél ott a lánybúcsúmon. 
- Nem tudom mikor lesz a lánybúcsú. 
- Két hét múlva esküvő szombaton, akkor csütörtökön. 
- Nekem esküvő van pénteken, nem is egy. - nem hazudtam, tényleg így volt. Ezek a heteim most nagyon be vannak táblázva esküvő szempontjából. 
- Szombaton is, de ott leszel a mienkén, ugye?
- Persze. - elmosolyodtam. - Megígértem, nem?
- Igen. - mosolyogva magához ölelt - az az utolsó esküvőd?
- Egy darabig? Utána két hétig semmi, mert valamikor pihennem kell. - nevettem. 
- Hogyan lesznek most az esküvőid? - kérdezte Maria.
- Jövőhéten van hat darab, az utána lévő hétvégén pedig öt. És egy még kedden is lesz. 
Maria hatalmasra nyílt szemekkel nézett rám. 
- Mindegyiken ott leszel?
- A díszeket, és mindent le ellenőrizni igen. Az a hat esküvő a jövőhéten pénteken kettő, szombaton és vasárnap kettőre fog szétszakadni. Így mindenhol ott tudok lenni. Többet nem vállalok be egy nap. 
- Csak két esküvőt?
- Igen. Így biztosan mindegyiken ott tudok lenni, vagyis a díszeket ellenőrizni. 
- És az esküvőn?
- Ha jól meg van szervezve, az magától is lebonyolódik. - mosolyogtam. 
- De a miénken ott lesz! - vigyorgott szélesen Katy. 
- És a lánybúcsúdon is. - kontrázott az anyukája. 
- De csütörtökön akkor te rá fogsz érni?
- Szerintem igen. Maximum nem leszek sokáig. - kedvesen rámosolyogtam.
Ki tudna egy aranyos menyasszonynak nemet mondani? 
- Hurrá. - nevetve a nyakamba ugrott, és puszit nyomott az arcomra. - Nagyon jót fogunk bulizni. 
- Én azt tanácsolom, hogy bulizzunk bent a ruhaszalonban. 
- Izgulok. - nézett anyukájára Katy kétségbeesetten. 
- Nem kell. Nagyon szép ruhát fogunk neked találni. - mosolygott rá édesanyja, és homlokon csókolta a lányát. 
Mikor lesz nekem részem ilyenben legközelebb?
Mikor lesz az, hogy édesanyám átölel és homlokon csókol, miközben azt mondja, "Avery! Szeretlek. Büszke vagyok rád!"
Tudtam rá a választ. Soha. Legalábbis ebben az életben sosem. 
Mosolyt erőltettem magamra, és követtem Mariat valamint Katyt a ruhaszalonba, hogy kiválasszuk az a gyönyörű ruhát, amit Katy életében egyszer fog csak viselni. Az a ruha, ami szimbolizálja a szerelmet, a párját, és az ártatlanságát. 
Őszinte mosollyal figyeltem, ahogyan anya és lánya elkezdi nézegetni a ruhákat, amik mindegyik egytől-egyig csodaszépek. 
Elképzeltem, ahogyan Camille átöleli a vállamat, megcsókolja az arcomat, és azt mondja: "Találjuk meg azt a ruhát, amiben hercegnő leszel!"
Csak, hogy tudtam, hogy ez mind képzelgés. 
Ugyanis ezt nem Camille mondta nekem, hanem Maria Katynek.